Pennetta feladta, Szávay a 16-ban

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 21. 14:11
Túljutott Flavia Pennettán és a legjobb tizenhat közé került Szávay Ágnes a moszkvai egymillió dollár összdíjazású kemény pályás WTA-tornán szerda délután. A magyar szempontjából 4:6, 3:0-nál ért véget a mérkőzés, sérülés miatt nem tudta folytatni a csatát olasz riválisa. A nyolcaddöntőben az orosz Vera Dusevinával találkozik Szávay.


Nagyszerűen küzdött és még a szerencsével sem állt hadilábon Szávay Ágnes a rangos moszkvai Kremlin Cup nyitányán, az itáliai széopség Flavia Pennetta ellen.

Első adogatójátékát ugyan elveszítette, de hamar talpra állt. Pennetta hathatós "segítségének" is köszönhetően visszabrékelt (három kettőshibát is ütött az olasz), három-kettőnél már ő vezetett. Pennetta nem jött zavarba, s visszavette a brékelőnyt, majd egy rendkívül kiélezett gémben 3:4-nél meg is tartotta. A végén hiába remekelt Szávay, már nem tudna elkerülni a szettveszteséget.

Szerencsére a magyar lány ott folytatta, ahol abbahagyta, magabiztosan hozta két szervagémjét, ráadásként közben a riválist is lebrékelte. Döntő szettet igért a csata, de ezt már soha nem tudjuk meg, Pennetta 4:6, 3:0-nál feladni kényszerült a mérkőzést.