Novak Djokovics állatnak érezte magát

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 4. 09:00
Vasárnap egy korszak egyértelműen lezárult a férfi teniszben. Wimbledonban 2002-ben fordult elő utoljára, hogy a győztest nem Roger Federernek vagy Rafael Nadalnak hívták, és 2004 februárja óta a svájci, meg a spanyol nem engedett mást a trónra. Novak Djokovics három nap alatt megvalósítva két legnagyobb álmát (világelső és wimbledoni bajnok lett), véget vetett a bázeli és a mallorcai majd' nyolcéves uralkodásának. Nem véletlenül érezte magát egy pillanatra állatnak, és kóstolta meg az All England Club centerpályájának füvét a címvédő elleni diadal után. Azt azért senki ne higgye, hogy Roger Federer és Rafael Nadal nem nyer több Grand Slamet!


Ha valaki azt mondja 2010 novemberében, hogy a következő szezonban Novak Djokovics sorozatban ötször, ráadásul mindig döntőben, legyőzi Rafael Nadalt, az illetőt még a szerb fanatikusok is megmosolyogták volna. Akkoriban 16:7-re állt az összesített mérlegük, nem a belgrádi javára, aki addig soha nem nyert salakon, füvön, vagy döntőben a spanyol ellen. Nehéz elhinni, megérteni, de kár vitatni, hogy a fordulópontot a tavalyi Davis Kupa-döntő hozta. Djokovics vezérletével Szerbia a csúcsra ért Belgrádban a franciák ellen és ez új fejezetet nyitott Nole pályafutásában. Az egyéni harcosok, a magányos gladiátorok életében is hozhat gyökeres változást egy csapatsiker.

„Ha a mamám azt mondja, akkor az úgy is van, nincs mit hozzátenni. Az édesanyám jobban ismer engem, mint én magam. A Davis Kupa-győzelem után tele voltam élettel, energiával, és mielőbb újra pályán akartam lenni, versenyezni, még többet nyerni. Jobban hittem a képességeimben, mint bármikor korábban. Igen, lehet mondani, hogy megszűntek a félelmeim” - magyarázta Djokovics, miután arra emlékeztették vasárnap este az interjúszobában, hogy a mamája szerint a belgrádi győzelem után nem játszott félelemmel.

„Nagyon szeretném elmondani mindazt, amit érzek, de nem találok rá szavakat. Ez teniszpályafutásom legjobb napja, soha nem fogom elfelejteni. Az ilyen napokért edzettem minden nap, voltam annyira elhivatott, lettem profi. Minden sportoló arról álmodik, hogy egyszer a világ legjobbja legyen. Ez rengeteg motivációt ad, és amikor eléred, te vagy a legjobb, tudod, hogy valami elképesztő teljesítményt értél el.

Néha frusztráló volt, hogy a Grand Slamek hajrájában rendre beleakadtam Federerbe vagy Nadalba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak kétségeim, képes vagyok-e megcsinálni. Átmentem nehéz, kritikus időszakokon, mert ez a két srác annyira dominált, hogy nem tudtam, sikerül-e odaérnem. Nem terveztem, igazán spontán jött, hogy mikor térdre rogytam, hirtelen meg akartam nézni, milyen a fű íze. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak izgalmamban, boldogságomban. Ezért kóstoltam meg. Nem rossz.



Mi más lehetne most a célom, mint még több wimbledoni és még több Grand Slam serleget nyerni. Erre születtem. Mindig teniszbajnok akartam lenni. Az egyértelmű, hogy nem fogok itt megállni, még úgy sem, hogy három nap alatt elértem a két legnagyobb célom” - nyilatkozta Novak Djokovics, akire hatalmas ünneplés vár Belgrádban, de sokáig nem pihenhet, mert péntektől a Davis Kupában szerepel Svédország ellen idegenben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nole hidegre tette Rafát és Rogert
Novak Djokovics nemhogy vezet, nagyon vezet a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Rafael Nadal két-, Roger Federer négyezer ponttal maradt le tőle, novemberig kizárt az újabb trónfosztás. Nole első szerbként jutott a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Djokovics mindent elvett Nadaltól
Karrierje harmadik Grand Slam-győzelmét aratta Novak Djokovics Wimbledonban, miután 2 óra 48 perc alatt, 6:4, 6:1, 1:6, 6:3-ra legyőzte a címvédő Rafael Nadalt a vasárnapi férfi döntőben. A szerb szenzációs játékkal,...
Tovább a teljes cikkhez »