Nole hidegre tette Rafát és Rogert

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 4. 10:41
Novak Djokovics nemhogy vezet, nagyon vezet a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Rafael Nadal két-, Roger Federer négyezer ponttal maradt le tőle, novemberig kizárt az újabb trónfosztás. Nole első szerbként jutott a csúcsra.


Az ATP 1973 óta készít világranglistát, amelyet 24-en vezettek, és amely sohasem kezdődött szerb névvel – egészen eddig a napig.

Az már a vasárnapi wimbledoni döntő előtt bizonyossá vált, hogy Novak Djokovics történelmet ír, de azzal, hogy első számú riválisát, Rafael Nadalt is térdre kényszerítette, több mint kétezer ponttal elhúzott.

A különbség csak még tetemesebb annak fényében, hogy a mallorcai múlt évi remek szereplése miatt inkább leszakadhat a következő hónapokban, legkorábban novemberben foglalhatja vissza trónját.

Ehhez arra lesz szüksége, hogy megvédje címét a US Openen, illetve hogy az előtte álló négy ATP 1000-es tornából legalább hármat megnyerjen. Emberes feladat, főként egy csúcsformában teniszező Djokovics ellen.

Roger Federertől még ennyire sem kell tartania a belgrádi virtuóznak, a négyezer pontos különbség belátható időn belül aligha tűnik el.

A tavalyi wimbledoni döntős Tomás Berdych továbbra is top 10-es, a Federert emlékezetes meccsen legyűrt Jo-Wilfried Tsonga öt helyet javított. Juan Martín Del Potro éppen csak befér az első húszba, 19.

Ami a magyar vonatkozást illeti, a mieink Davis-kupa-mérkőzést játszanak idehaza Fehérorországgal a héten, a Balázs Attila, Kellner Ádám, Bardóczky Kornél és Fucsovics Márton alkotta csapatból Balázs Attila áll a legelőkelőbb helyen.

A nőknél Czink Melinda produkálta a legnagyobb előrelépést, wimbledoni remeklésével 93 helyet javított – igaz, még mindig csak 169.

Szávay Ágnes továbbra is top 50-es, az All England Clubból sérülés miatt hiányzott Arn Gréta 25 helyet visszazuhant.

A wimbledoni győztes Petra Kvitová egy pozíciót javított, akárcsak Viktorija Azarenka és Marija Sarapova.



ATP-VILÁGRANGLISTA:
1. (1) Novak Djokovics (szerb) 13 285
2. (–1) Rafael Nadal (spanyol) 11 270
3. (0) Roger Federer (svájci) 9 230
4. (0) Andy Murray (brit) 6 855
5. (0) Robin Söderling (svéd) 4 325
6. (0) David Ferrer (spanyol) 4 150
7. (1) Gaël Monfils (francia) 2 780
8. (1) Mardy Fish (amerikai) 2 650
9. (–2) Tomás Berdych (cseh) 2 470
10. (0) Andy Roddick (amerikai) 2 110
…224. (-8) Balázs Attila (magyar) 224
…249. (-6) Kellner Ádám (magyar) 194
WTA-VILÁGRANGLISTA:
1. (0) Caroline Wozniacki (dán) 9 915
2. (0) Kim Clijsters (belga) 7 625
3. (0) Vera Zvonarjova (orosz) 6 695
4. (1) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 6 465
5. (1) Marija Sarapova (orosz) 6 141
6. (–2) Li Na (kínai) 5 855
7. (1) Petra Kvitová (cseh) 5 437
8. (–1) Francesca Schiavone (olasz) 4 860
9. (0) Marion Bartoli (francia) 4 230
10. (0) Samantha Stosur (ausztrál) 3 405
...49. (0) Szávay Ágnes (magyar) 1 137
...72. (-25) Arn Gréta (magyar) 935
...169. (93) Czink Melinda (magyar) 358
...224. (11) Jani Réka Luca 250
...231. (70) Babos Tímea 245

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Novak Djokovics állatnak érezte magát
Vasárnap egy korszak egyértelműen lezárult a férfi teniszben. Wimbledonban 2002-ben fordult elő utoljára, hogy a győztest nem Roger Federernek vagy Rafael Nadalnak hívták, és 2004 februárja óta a svájci, meg a spanyol nem...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Djokovics mindent elvett Nadaltól
Karrierje harmadik Grand Slam-győzelmét aratta Novak Djokovics Wimbledonban, miután 2 óra 48 perc alatt, 6:4, 6:1, 1:6, 6:3-ra legyőzte a címvédő Rafael Nadalt a vasárnapi férfi döntőben. A szerb szenzációs játékkal,...
Tovább a teljes cikkhez »