Nem játszhat a világelsővel Arn Gréta

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 1. 19:50
Szávay Ágnessel ellentétben Arn Grétának nem sikerült bejutnia a legjobb 32 közé a Mutua Madrid Open rangos salaktornán, miután három szettben elbánt vele Bojana Jovanovski a nyitányon. Nem jött össze Arn találkozója a világelsővel, a 20 éves szerb tehetség mérkőzhet a következő körben Caroline Wozniackival.


Négy nappal estorili búcsúja után (ahol a későbbi győztes Anabel Medina-Garrigues ellen kellett feladnia a találkozót sérülés miatt), Madridban is csomagolhat Arn Gréta, akit a szerbek harmadik számű női teniszezője, a húszéves reménység Bojana Jovanovski vert meg három szettben.

Az első játszmában 4:3-ra még a magyar lány vezetett, de innen már nem tudott játékot nyerni és behódolt riválisának. A folytatásban visszavágott ugyan 6:2-vel, ám a döntő szettben négyszer is lebrékelte a jelenlegi top 100 második legfiatalabb játékosa, aki 6:3-ra diadalmaskodott a végén.

Szávay Ágnes azzal a Dominika Cibulkovával találkozik a második körben, aki ellen pozitív a mérlege, de az utolsó két mérkőzését, köztük a 2009-es Roland Garros-nyolcaddöntőt elveszítette ellene.

MUTUA MADRID OPEN - WTA PREMIER
MADRID, 3.5 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, SALAK
Női egyes, 1. forduló:
Jovanovski (szerb)-Arn (magyar) 6:4, 2:6, 6:3