Nadal nem keresett kifogásokat bukására

Szerző: Siklós ErikLétrehozva: 2012. június 29. 12:31
Nem vitás: csütörtök este az utóbbi évek legnagyobb negatív szenzációja történt a férfiteniszben. Az All England Club centerpályáján, a második fordulóban, a 32 közé kerülésért elbukott Rafael Nadal. A spanyol 2006 óta mindig legalább döntőt játszott Wimbledonban (kétszer győzött), ha indult. Az utóbbi öt Grand Slamen nem rendeztek a mallorcai nélkül finálét és nem véletlenül vezette félév után az idei pontversenyt (2012-ben 47 meccséből 42-t megnyert). Rafael Nadal 2005 óta nem kapott ki egyetlen Grand Slamen sem a 3. forduló előtt. Hét éve Wimbledonban a luxemburgi Gilles Muller (akkor 69. a világranglistán) verte a 64 között a friss Roland Garros-bajnokot. Váratlan kudarcával Nadal valószínűleg lemondhat arról, hogy az idén visszaüljön a férfiteniszezők trónjára.


„Túl egyszerű magyarázat lenne, hogy az ellenfél túl jó volt. Az ötödik játszmában igen, de előtte nem. A döntő szettben hihetetlenül teniszezett, sőt még annál is jobban. Egyértelmű, hogy a hosszú szünet a negyedik játszma után nem segített nekem, de ezt el kell fogadni, ilyen előfordul. Az egyetlen, amit tehetek, hogy hazamegyek és pihenek, amire főleg fizikálisan szükségem van és meg is érdemlem”- válaszolta a második kiemelt az interjúszobában az első három kérdésre, illetve arról nem volt hajlandó beszélni, hogy mi nem tetszett neki Lukas Rosol viselkedésében, ami miatt reklamált is egyszer.

Erről egyébként a cseh legény nyilatkozott később. Legalábbis elmesélte, mennyire meglepte, hogy Nadal nekiütközött a hálónál, harmadik szett elején, amikor a székükhöz tartottak. „Ki akart zökkenteni. Tudtam, hogy próbálkozni fog valamivel, de nem befolyásolta a koncentrációmat. Azt hittem, hogy el akar engedni maga előtt. Aztán gyorsan kezdett menni. Megálltam, hogy ne ütközzünk össze, de nekem jött, majd háromszor elnézést kért. Mondtam, rendben. Meglepett, hogy ilyet megtehet a wimbledoni centeren” - emlékezett a 26 éves brnói, aki először szerepel a főtáblán a sportvilág legnagyobb teniszversenyén. Nadalt amúgy az zavarta, hogy Rosol folyamatosan pattogott, mozgott az adogatásai alatt.

„Ezen a borításon előfordulnak ilyen meccsek. Ez  most bekövetkezett… a meghatározó pillanatokban, pontoknál, különösen az első három szettben nem volt meg a kellő ihletem, nem játszottam jól. Ez történik, ha olyan ellenféllel teniszezel, aki képes nagyon keményen ütni a labdát, gondolkodás nélkül lövi, és nem érez semmi nyomást. Ha valaki úgy játszik, mint ő az ötödik játszmában, akkor minden az ő kezében van, ráadásul minden bejött neki.

Amit most érzek az leolvasható az arcomról, nagyon, nagyon csalódott vagyok. A vereség mindig kemény és fájdalmas, de messze voltam attól, hogy megnyerjem a versenyt. Pályafutásom egyik legjobb négy hónapja van mögöttem, hihetetlenül ment a játék salakon. Beleszaladtam egy ellenfélbe, aki ellenállhatatlanul teniszezett és kiestem. Ez nem tragédia, csak egy teniszmeccs. Ilyen az élet, vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is” - magyarázta Rafael Nadal, majd gyorsan hozzátette, hogy természetesen nyerni akart.

A spanyolt meglepte, hogy közel egy órát kellett várniuk a negyedik szett után a stadion tetejének behúzására és a világítás beüzemelésére, mert erre nem készítették fel őket, nem szólt senki a játékosoknak a mérkőzés előtt, hogy ez ennyi ideig tart. Nadal nem tudott jósolni, hogy meddig juthat el Rosol. Azt mondta, ha úgy játszik, mint az ötödik szettben, akkor bármi megtörténhet, bárkit legyőzhet, mert az különleges teljesítmény, amit viszont nagyon nehéz mindennap megismételni. „Ha Rosol képes lesz erre, akkor esélyes, a legjobbat kívánom neki”- mondta Nadal. Az egyik kolléga arról faggatta a mallorcai, hogy ez a vereség adhat-e neki extra energiát az olimpiára, még elszántabban küzdjön majd ugyanitt, július végétől az aranyért. A pekingi bajnok úgy válaszolt, hogy aki így gondolkodik, az nem érti a sportot. Mikor másodszor is feltették neki a kérdést, akkor hozzátette, hogy a győzelem ad önbizalmat a következő versenyre, egyébként meg a motivációját nem befolyásolja, hogy előtte kikapott, vagy nyert.

„Sajnálom Rafát, de ezúttal valahol messze jártam, másik bolygón. Még mindig nem találok szavakat a győzelmemre, nem hiszem el, olyan ez, mint egy álom”- lelkendezett Lukas Rosol, aki szerint az edzője (Slava Dosedel) tökéletes taktikát dolgozott ki, de nem mondhatja meg, mit, mert akkor Rafa mindent megváltoztatna. Rengeteg videót megnézett és mindenre felkészítette, mire számíthat Nadaltól. Hátha ez ilyen egyszerű, akkor most mindenki Dosedelt faggatja a titokról…

Rafal Nadal váratlan vereségével óriási lehetőséget kapott Andy Muray. Körülbelül akkorát, mint 2009-ben Roger Federer a Roland Garroson, amikor Robin Söderling megállította a salakkirályt a negyedik fordulóban. Persze a skótnak így sem lesz egyszerű az útja az alsóágról a döntőig: ott van még David Ferrer, Andy Roddick (ők egymásellen játszanak a 3. fordulóban), Milos Raonic és Juan Martin Del Potro. Az út mindenki előtt megnyílt!

Valóban negatív szenzáció Rafael Nadal kiesése? Néhányan talán már kezdték unni, hogy csak ő és Djokovics játszik Grand Slam-döntőt. A férfitenisznek talán jót tesz majd egy kis frissülés… de gyanítom, hogy ez vereség még nem egy új korszak kezdete, a látványosabb, komolyabb áttörésre várni kell. Amúgy pedig maradjunk abban, hogy Nadal korai búcsúja szenzáció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A világranglista 100. ütötte ki Nadalt
Szenzációt hozott a wimbledoni tenisztorna 2. fordulója! A világranglista 100. Lukas Rosol pályafutása második mérkőzésén az All England Clubban legyőzte a 2008-as, 2010-es bajnok, 2011-es döntős Rafael Nadalt....
Tovább a teljes cikkhez »