Minek ide szuperzsaruk?

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 3. 19:06
Egyenlítettek a szerbek a Davis Kupa-döntőben. A belgrádi finálé második találkozóján Novak Djokovics legalább olyan simán győzte le Gilles Simont, mint az elsőn Monfils Tipszarevicset. A világranglistán-harmadik Djokovics azt csinált a pályán, amit akart, és 2 óra 18 perc alatt 6:3, 6:1, 7:5-re nyerve hozta a kötelezőt. Így a szombati folytatás, a páros előtt Szerbia-Franciaország 1:1.



Valószínűleg nem véletlen, hogy Novak Djokovics a pénteki találkozó előtt sorozatban ötször jobbnak bizonyult Gilles Simonnál. A francia csak az első meccsük után örülhetett, azóta mindig a gratuláció maradt neki. Nem kell nagy szakértelem ahhoz, hogy megállapítsuk, Simon játéka fekszik a szerbnek, mert gyakorlatilag nincs olyan fegyvere, amivel komolyan nyomást tudna gyakorolni Djokovicsra.

Ennek megfelelően alakult az ütközet, sőt a vendégek gyenge láncszeme (a sérült Tsonga a kispadról szurkolt) a vártnál is kisebb ellenállást tanúsított. Egész pontosan 3:6, 1:6, 4:5-ig nem sok oka volt az örömre, de amikor Djokovics a győzelemért szervált váratlanul megemberelte magát. Meccslabdáról fordítva, a mérkőzés folyamán először elnyerte a hazai kedvenc adogatását (addig összesen egy fogadóelőnye volt). Az igazi fordulat azonban elmaradt: Djokovics rögtön javított és másodszor adogatva a sikerért már nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából.

Valódi dráma hiányában továbbra sem tapasztaltam, hogy milyen az, amikor a Belgrád Arénából katlant varázsolnak a szerb fanatikusok. Egyelőre megmutatták, hogy szurkolni és örülni nagyon tudnak, de egy-két elrontott első adogatást követő szórvány tapsot leszámítva nem rosszalkodtak. Maximálisan sportszerű a légkör, feleslegesen utaztattak a vendégek a francia rendőrség elitosztagának tíz kiválasztottját Belgrádba.

„Soha nem történt még velem ilyen az életben. Két kettőshibával kezdeni egy meccset… Őszintén megmondom, elégé izgultam az elején. De nem ezért vesztettem el a mérkőzést. Azért kaptam ki, mert Gael Monfils ma jobb volt nálam. Csalódást okoztam magamnak a teljesítményemmel. Meccshiányom volt. Nem játszottam legalább négy hete tétmérkőzést. Friss voltam, tele energiával, de nem tudtam befejezni a labdameneteket elég jól. Gael úgy mozgott a pályán, mint egy macska, mindent elért. Ha megnyertem volna a második játszmát, valószínűleg másképp alakul a történet, de így csak annyi jutott nekem, hogy gratuláljak Gael-nek, úgy játszott, mint egy igazi bajnok”- értékelt sportszerűen Janko Tipsarevics a veresége után. 

 

DAVIS-KUPA-DÖNTŐ
Gael Monfils (francia)-Janko Tipszarevics (szerb) 6:1, 7:6, 6:0
Novak Djokovics (szerb)–Gilles Simon (francia) 6:3, 6:1, 7:5
Az állás: Szerbia-Franciaország 1-1

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Még nem tombolnak a szerbek Belgrádban
Az első csata (inkább kivégzés) után is három győzelemre a szerbek a diadaltól. Az idei Davis Kupa-döntő nyitómeccsén a vendég franciák legjobbja, Gael Monfils leiskolázta Janko Tipsarevicset: 2 óra 5 perc alatt 6:1, 7:6, 6:0-ra...
Tovább a teljes cikkhez »