Kiesett a címvédő, Roddick a négy között

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 3. 18:19
Juan Martin Del Potro kétszettes, könnyed sikerrel vetett véget a címvédésről álmodozó David Ferrer menetelésének a 869 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna negyeddöntőjében. A nyár óta bombaformában játszó argentin a francia Richard Gasquet-val találkozik a legjobb négy között. A másik ágon Andy Roddick nem kegyelmezett a szerb Victor Troickinek, és a cseh Tomas Berdych ellen harcolhatja ki két hét alatt második döntős szereplését.


Kisebb rangadóra készülhetett a japán közönség pénteken, hiszen az élete formájában játszó Del Potro az első kiemelt David Ferrer ellen lépett pályára a legjobb nyolc között. A várt csata elmaradt, ám a spanyolok mégsem örülhettek, a világranglista 12. helyezettje végig irányította a találkozót és megérdemelten, 6:1, 7:5-ös sikerrel lépett tovább.

 

A nyolcfős sanghaji világbajnokság felé kacsintgató 20 éves tehetség, saját elmondása szerint elsősorban fejben fejlődött, amely nagyban segítette az első kiemelt elleni mérkőzésén is.

 

„Játékom számos elemét megváltoztattam ebben a szezonban, ennek is köszönhetem a sikereket, azonban mentálisan soha nem voltam ilyen erős, mint az utóbbi hetekben. Pénteken ugyan uraltam az első szettet, ám tudtam, Ferrer az utolsó labdamenetig küzd a győzelemért és örülök, hogy két játszmában letudtam a találkozót.”

 

A francia Richard Gasquet várja Del Potrót az elődöntőben, aki halvány szezont tudhat eddig maga mögött, ugyanakkor a 12. kiemelt Rainer Schüttlert megerőltetés nélkül múlta felül 6:3, 6:2-re.

 

Az alsó ágon a múlt héten Pekingben diadalmaskodó Andy Roddick keze nem remegett meg Victor Troicki ellen, magabiztosan lépett a négy közé. A tokiói első mérkőzésén megizzadó, három rövidítést játszó amerikai ezúttal három bréklabdát értékesített tíz lehetőségéből és már készülhet a Tomas Berdych elleni ütközetre.

 

A cseh kisebb meglepetést okozott, két szettben legyőzte a harmadik kiemelt chilei Fernando Gonzalezt.

 

TENISZ, TOKIÓ, 869 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, NEGYEDDÖNTŐ:
Del Potro (argentin, 5.) – Ferrer (spanyol, 1.) 6:1, 7:5
Roddick (amerikai, 2.) – Troicki (szerb) 6:4, 6:3
Gasquet (francia, 4.) – Schüttler (német, 12.) 6:3, 6:2
Berdych (cseh, 9.) – F. Gonzalez (chilei, 3.) 6:0, 6:4