Kemény csoportban Federer Londonban

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 16. 13:54
Elkészítették a vasárnap kezdődő hagyományos szezonzáró londoni tenisz-világbajnokság csoportbeosztását, amely inkább Rafael Nadalnak, mint nagy riválisának, Roger Federernek kedvezett.


A világelső ugyan megkapta a US Open-döntős, ősszel jó formában játszó Novak Djokovicsot, de Tomas Berdych mérkőzést alig tudott nyerni az utóbbi hónapokban, Andy Roddick pedig hosszú betegeskedés után most kezd belelendülni.

Ezzel szemben a 16-szoros Grand Slam-bajnok svájci a sanghaji mesterversenyt megnyerő, hazai közönség előtt szereplő Andy Murrayvel és a Párizsban vasárnap győző Robin Söderlinggel lesz kénytelen csatázni az elődöntőbe jutásért, David Ferrer papíron nem sok vizet zavarhat.

A címvédő Nyikolaj Davigyenko az idén nem került a legjobb nyolc közé, így nem léphet pályára a brit fővárosban, 2008-ban Djokovics diadalmaskodott, előtte szinte egyeduralkodó volt Roger Federer, aki sorozatban öt döntőt és négy győzelmet könyvelhetett el.

TENISZ-VB, 2,228 MILLIÓ FONT, CSOPORTBEOSZTÁS:
A-csoport B-csoport
Rafael Nadal (spanyol, 1.) Roger Federer (svájci, 2.)
Novak Djokovics (szerb, 3.) Robin Söderling (svéd, 4.)
Tomas Berdych (cseh, 6.) Andy Murray (brit, 5.)
Andy Roddick (amerikai, 8.) David Ferrer (spanyol, 7.)