Jól kezdte a füves szezont Federer

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 8. 20:45
Győzelemmel kezdte a felkészülést az immár csak világranglista-második svájci Roger Federer a közelgő wimbledoni teniszbajnokságra. Két szoros szettben verte a finn Jarkko Nieminent a Gerry Weber Open első fordulójában, Halléban.


Nehezen megelegedett be be az első kiemelt egy héttel korai Roland Garros-búcsúja után. Rögtön első adogatójátékában két bréklabdát is kellett hárítania, majd a tizedik játékban még egyet, mégis Nieminen húzta a rövidebbet, aki tehát mindhárom lehetőségét kihasználatlanul hagyta miközben, 4:4-nél elveszítette saját adogatását.

A folytatásban egy gyors brék végleg megpecsételte a világranglista-65. sorsát, aki profi pályafutása során nem hogy meccset (0-11), de még szettet (0-22) sem tudott nyerni nagynevű riválisa ellen.

A selejtezőből feljutott izraeli Noam Okun vagy a kolumbiai Alejandro Falla keresztezi Federer útját egyik kedvenc tornáján, amelyen sorozatban négyszer, összesen ötször hódította el eddig a trófeát.

GERRY WEBER OPEN, HALLE
ATP 250, 750 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, FŰ
Férfi egyes, 1. forduló
Roger Federer - Jarkko Nieminen 6:4, 6:4