Ivanovics elbukott Venusszal szemben

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 18. 18:59
Három játszmában győzte le Venus Williams Ana Ivanovicsot a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán Zürichben. Az amerikai szetthátrányból fordított a második helyen kiemelt szerb szépség ellen, és a vasárnapi döntőbe jutott, ahol a remek formában lévő olasz Flavia Pennetta ellen mérkőzik majd.


 

 

A nyár folyamán a világranglista első helyén is álló Ana Ivanovics erőnyerőként jutott már a második körbe Zürichben, ahol a magyar Szávay Ágnest kiütő francia Marion Bartolit könnyedén verte. Ezek után a negyeddöntőben a selejtezőből feljutó cseh Petra Kvitova sem állíthatta meg a szerb kiválóságot. Következő ellenfele azonban már nagyobb falatnak bizonyult.

A harmadik helyen kiemelt Venus Williams eddig nagyobb nehézségek nélkül jutott el a legjobb négyig. Először az ukrán Aljona Bondarenkót, majd az olasz Francesca Schiavonét verte.

A két világklasszis találkozója ennek megfelelően nagy csatát hozott. Az idén két tornagyőzelmet számláló délszláv klasszis az első szettben még remekelt, kétszer is elvette ellenfele adogatását, és végül 6:4-re nyerte a játszmát.

A második szettre feltámadt az amerikai teniszező, és remek adogatásaival nem nagyon tudott mit kezdeni Ivanovics, így 6:3-al egalizált. A mindent eldöntő, harmadik játszmában kis különbség volt a két klasszis teljesítménye között, ám a Williams-lány lendületben maradt és már nem engedte ki kezei közül a győzelmet, 6:4-re hozta a szettet.

A döntőben az a Flavia Pennetta lesz az ellenfele, aki talán élete formájában játszik az elmúlt hetekben. Zürichben többek között a világelső Jelena Jankovicsot is búcsúztatta és meggyőző játékkal jutott el a legjobb négyig, ahol a spanyol Anabel Medina Garrigues volt az ellenfele.

 

 

Az első felvonást Pennetta 6:3-ra nyerte, de igazi küzdelmet a második szett hozott, amikor mindkét versenyző kétszer vette el a másik adogatását, és ennek köszönhetőn a rövidítésre került sor.

 

A tie breakben szintén az olasz összpontosított jobban, és a meccs ezen szakaszát 8-6-ra megnyerte, amelynek köszönhetően a fináléba jutott.

ZÜRICH, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, ELŐDÖNTŐ:
V. Williams (amerikai, 3.) - Ivanovics (szerb, 2.) 4:6, 6:3, 6:4
Pennetta (olasz) – Medina Garrigues (spanyol) 6:3, 7:6 (8-6)
A döntőben:
V. Williams - Pennetta