Így ritkán bánnak el Rafael Nadallal!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 3. 06:59
Hatalmas szenzációval szolgált a Rafael Nadal-Juan Martin Del Potro összecsapás a Miamiban zajló, 4,5 millió dollár összdíjazású férfi tenisztorna negyeddöntőjében. A felek három órán keresztül gyűrték egymást, és óriási meglepetésre a hatodik helyen kiemelt argentin jutott a legjobb négy közé. Ez azért is hatalmas meglepetés, mert a döntő szettben a spanyol klasszis 3:0-ra is vezetett, ráadásul ekkor kettős brékelőnyben volt. Del Potrónak a fináléba kerülésért a Fernando Verdascót simán kiejtő Andy Murrayvel kell megmérkőznie.


 

Juan Martin Del Potro nagyszerűen, Rafael Nadal önmagához képest jóval visszafogottabban kezdett magyar idő szerint csütörtökön késő este. Meg is lett a hatodik helyen kiemelt versenyző remek teljesítményének eredménye, hiszen 4:4-es állásnál elvette a világelső adogatását, így 6:4-re hozta a játszmát. Ez azért is volt fontos a hórihorgas játékos számára, mert ez volt az első szett karrierje során, amelyet megnyert a spanyol klasszis ellen.

Az argentin ugyanott folytatta a második felvonás elején, ahol nem sokkal korábban abbahagyta, újra megbrékelte Nadalt, aki érezhette, hogy így azért már szorul a nyakán a hurok. A világelső azonban megelégelte ellenfele remeklését, és újfent bebizonyította, hogy mestere a szorult helyzeteknek, és 1:2-es állásról „pillanatok alatt” 5:2-re fordított, majd következő riválisa szépítése után megnyerte utolsó szervagémjét is, így következhetett a döntő szett.

A spanyol ellenállhatatlanul játszott, úgy tűnt, megmutatja ki az úr a háznál, hiszen kétszer is elvette Del Potro adogatójátékát, és 3:0-ra elhúzott. Ekkor sokan már fabatkát sem adtak volna az argentin sikerére, ő viszont hitt abban, hogy nyerhet. Nem törődött azzal, ki áll a háló másik oldalán, elkezdett fantasztikusan teniszezni. Egymást követték a bátor nyerő ütések, és a szervái is néhány kivétellel kellemetlen helyzetbe hozták a torna első kiemeltjét.

A hatodikként rangsorolt reménységnek sikerült visszajönnie a meccsbe, és miután 6:6-os állásig egyikőjük sem tudott újra fogadóelőnyhöz jutni, következhetett a mindent eldöntő tie break. Volt egy pillanat a rövidítésben, amikor úgy tűnt Nadal újabb maratoni csatát nyer meg, hiszen egy Del Potro-szervánál, 2-2-es állásnál a labda a hálón táncolva, és onnan az argentin térfelére hullva jutatta minibrékhez a spanyolt. Az eset után méltán felbőszült kiválóság ekkor azonban ismét elővette a mérkőzésen már sokszor látott remek formáját, és 7-3-ra megnyerte a találkozó ezen szakaszát, amellyel egyben kiharcolta a négy közé jutást.

Az utolsó negyeddöntő nem hozott különösebb izgalmakat, hiszen Andy Murray könnyedén verte két szettben Fernando Verdasót, így a brit klasszis Del Potróval találkozik majd a fináléba kerülésért.

 

MIAMI, 4,5 MILLIÓ DOLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ TENISZTORNA, FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Del Potro (argentin, 6.) - Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 3:6, 7:6 (7-3)
Murray (brit, 4.) - Verdasco (spanyol, 8.) 6:1, 6:2