Halat uzsonnázott Federer

Létrehozva: 2011. november 24. 17:43
Roger Federer harmadik csoportmérkőzését is megnyerte (6:1, 3:6, 6:3) a londoni ATP-világbajnokságon, csütörtök délután Mardy Fish akadt a horgára. A svájci klasszis harmadik szettre kényszerült, de ott már – a másodikkal ellentétben – nem ismert könyörületet.


Azzal, hogy Roger Federer nyerte a torna legidősebb játékosainak csatáját, immár tizenöt világbajnoki meccs óta nem talált legyőzőre.

A hatodik vb-címére hajtó, már korábban továbbjutott bázeli a könnyed nyitó játszma ellenére megszenvedett Fishsel, akinek már a második kör után elúsztak elődöntős esélyei.

Kilenc bréklehetőséget így is kiharcolt magának az amerikai – apró szépséghiba, hogy ezekből hetet hárított Federer, aki szerda este még az Arsenal-Borussia Dortmund Bajnokok Ligája-meccsen szurkolt, és jattolt le az Ágyúsok játékosaival.

Fishnek az is becsületére válik, hogy a svájci mellett Rafael Nadaltól is szettet csent, mással azonban nemigen tudja magát vigasztalni a csomagolásra kárhoztatott minnesotai.

A csoport második helyéről Rafa Nadal és Jo-Wilfried Tsonga esti összecsapása dönt.

 

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ:
Federer (svájci, 4.)-Fish (amerikai, 8.) 6:3, 3:6, 6:3

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Federer leiskolázta Nadalt Londonban
Szuperpárbaj helyett Federer erődemonstrációját hozta a londoni ATP-világbajnokság kedd esti párosítása, ahol Nadal kerek egy óra alatt, nagyon simán, 6:3, 6:0-ra kapott ki a 16-szoros GS-győztes, de a világranglistán csak...
Tovább a teljes cikkhez »