Gulbis alaposan megdolgoztatta Roddickot

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 30. 07:43
A lett Ernests Gulbis kemény feladat elé állította a nyolcadik helyen kiemelt Andy Roddickot a US Open férfi egyeseinek második fordulójában. A papíron esélytelenebb játékos simán nyerte az első játszmát, majd a közönség támogatását bírva a hazai kedvenc egyenlített, átvette a vezetést, hogy a továbbjutásról döntő negyedik szettben is kemény csatában kerekedjen ellenfele fölé. Roddick ellenfele a harmadik fordulóban a 31. helyen kiemelt olasz Andreas Seppi lesz.


Állítólag szembeszélben nem lehet. Nos, Gulbis igen erős lelátói nyomással találta szembe magát a 2. fordulóban, pedig a szimpatikus, kiváló képességekkel rendelkező játékos „bűne” mindössze annyi volt, hogy a hazai közönség elsőszámú kedvence várt rá.

 

Az ellenszenv aztán csak tovább fokozódott, amikor az első szettben 6:3-mal lepte meg riválisát a lett játékos. Nyoma sem volt a papíron nagyobb tudásnak, de azt azért említsük meg: Gulbis képes a topjátékosok ellen is kiválót nyújtani, erre már korábban is tanúbizonyságát adta. Még egy kis rutint összeszed a 20 éves fiatalember és már nem is az ATP-világranglista 40. helyen kell szerénykedni. Az ő képességeivel.

 

A második játszmában Roddick magára talált, de még így is csak vért izzadva tudott egyenlíteni. Az amerikai azonban lendületbe jött, és a harmadik szettet simán nyerte, Gulbis akkor sokat vállalt, de még többet rontott.

 

A negyedik játszmára azonban ismét összekapta magát. Kiegyenlített csatát láthattunk akkor, amelynek a végjátéka is méltó volt a párviadalhoz.

 

Roddick 5:4-es vezetésénél Gulbis adogathatott, az amerikai tehát egy brékkel máris behúzhatta volna a találkozót. Erre úgy adta oda a játékot, hogy még pontot sem tudott csinálni. Ismét egyenlő.

 

Az amerikai azonban hozta a sajátját, így 6:5 után ismét elérhető lett számára a továbbjutás. De újfent egy brék kellett volna. Az amerikai akkor lényegesen jobban összpontosított, és a második meccslabdából már hozta a játékot, a játszmát, a mérkőzést és a továbbjutást is. Jellemző volt a találkozóra, annak utolsó pontja úgy született, hogy egy nagyon sima, középre tartó labdát Gulbis meg akart „gyilkolni”, de a könnyű labdát az alapvonalon túlra ütötte.

 

Peig végig zseniálisan játszott, okosan futott be a hálóhoz, jókor rövidített, ha kellett nyesett, és széles, erős ütéseivel nagyon jól szorította ki a játéktérről Roddickot. Az amerikai szintén kiszolgálta a közönségét, amely azt kapta tőle, amit joggal elvárt: abszolút profi játékot.

Az ászokat tekintve kiegyenlített volt a mérkőzés, hiszen az amerikai 21 fogadhatatlan adogatásával szemben Gulbis felmutatott 19-t.

 

Ami végeredményben döntött, az a sok hiba volt Gulbis részéről. A lett hatvan ki nem kényszerített hibával és tíz kettős hibával zárt, amerikai ellenfele eközben 21-t, illetve hármat könyvelt el ebben a két statisztikai mutatóban. Így hiába volt Gulbisnak 79 nyerő ütése (Roddick 42-nél állt meg), a sok rontás vesztét okozta, elégedetlen azonban aligha lehet így is.

 

Az amerikai kiválóság ellenfele a 32 között az a Seppi lesz, aki négy játszmában verte a spanyol Guillermo Garcia-Lopezt.

 

Ugyancsak négy szett kellett a győzelemhez a 19. helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsongának, a 28. helyen rangsorolt cseh Radek Stepaneknek és a 15. kiemelt spanyol Tommy Rodredónak. Utóbbi ellenfele a mindenkire veszélyes, a jelenkori tenisz talán legszínesebb egyénisége – mármint nem a játékát tekintve, bár amiatt sem kell szégyenkeznie – volt.

 

Marat Szafin előhúzott valamit régen hordott kalapjából és 6:4-re verte a háló túloldalán csak kínlódó Robredót. A spanyol kiválóság a második szettben is csak a rövidítésben tudta igazolni a papírformát, de aztán jobb erőnlétének köszönhetően ellenfele fölé kerekedett. Szafin 0:6-os, ilyen ígéretes kezdés után egészen dicstelen játszmával vett búcsút a US Opentől.

 

A nők eközben már a harmadik fordulót gyűrik, a 12. helyen kiemelt francia Marion Bartoli lehengerlő kezdés (6:1) után a második szettben csak rövidítésben tudta legyőzni a 23. helyen rangsorolt amerikai Lindsay Davenportot.

US OPEN, 20.657 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ:
  • Roddick (amerikai, 8.) - Gulbis (lett) 3:6, 7:5, 6:2, 7:5
  • Tsonga (francia, 19.) - Moya (spanyol) 4:6, 6:3, 6:4, 6:4
  • Seppi (olasz, 31.) - Garcia-Lopez (spanyol) 6:2, 4:6, 6:2, 6:2
  • Stepanek (cseh, 28.) - Guccione (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:7 (3-7), 6:2
  • Robredo (spanyol, 15.) - Szafin (orosz) 4:6, 7:6 (7-4), 6:4, 6:0

 

US OPEN, 20.657 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:
FÉRFI EGYES, A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
  • Rafael Nadal (spanyol, 1.) – Viktor Trojcki (szerb)
  • Sam Querrey (amerikai) – Ivo Karlovic (horvát, 14.)
  • James Blake (amerikai, 9.) – Mardy Fish (amerikai)
  • Gael Monfils (francia, 32.– David Nalbandian (argentin, 7.)
  • David Ferrer (spanyol, 4.) – Kej Nisikori (japán)
  • Juan Martin Del Potro (argentin, 17.) – Gilles Simon (francia, 16.)
  • Stanislas Wawrinka (svájci, 10.) – Flavio Cipolla (olasz)
  • Jürgen Melzer (osztrák) – Andy Murray (brit, 6.)
  • Andy Roddick (amerikai, 8.) - Andreas Seppi (olasz, 31.)
  • Jarkko Nieminen (finn) - Fernando Gonzalez (chilei, 11.)
  • Tommy Robredo (spanyol, 15.) - Jo-Wilfried Tsonga (francia, 19.)
  • Marin Cilic (horvát, 30.)- Novak Djokovics (szerb, 3.)
  • Nyikolaj Davigyenko (orosz, 5.) - Dmitrij Turszunov (orosz, 26.)
  • Nicolas Almagro (spanyol, 18.)- Gilles Muller (luxemburgi)
  • Fernando Verdasco (spanyol, 13.) - Igor Andrejev (orosz, 23.)
  • Radek Stepanek (cseh, 28.) - Roger Federer (svájci, 2.)

 

 

 


US OPEN, 20.657 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ:
  • Schnyder (svájci, 15.) - Rybarikova (szlovák) 7:6, (7-4), 6:4
  • Bartoli (francia, 12.) - Davenport (amerikai, 23.) 6:1, 7:6 (7-3)

 

 

US OPEN, 20.657 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ (ALSÓ ÁG):
  • Jelena Gyementyjeva (orosz, 5.) – Na Lia (kínai)
  • Patty Schnyder (svájci, 15.) – Katarina Srebotnik (szlovén, 28.)
  • Sybille Bammer (osztrák, 29.) – Marion Bartoli (francia, 12.)
  • Caroline Wozniacki (dán, 21.) – Jelena Jankovics (szerb, 2.)