Füvön is hódításba kezdett Nadal

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 8. 21:31
Nagyszerűen sikerült az "átállás" salakról fűre a világelső Rafa Nadalnak Londonban, a párosban aratott győzelem után egyéniben is hozta a kötelezőt a Queen's Clubban. Csak annyit adott ki magából, amennyit kellett az ausztrál Matthew Ebden ellen. A cseh Radek Stepánek a következő akadály a negyeddöntőbe jutásért.


A fáradtságot és a világranglistán 168. Ebdent is könnyedén legyőzte Rafa Nadal londoni bemutatkozásán, a második fordulóban. Három órás csúszással kezdődött a találkozó az eső miatt, a spanyol nem unatkozott, egy kis csocsóval elütötte az időt.

Rögtön az első adandó lehetőségre lebrékelte a bisbane-i negyeddöntőst, és a második szett elején is lesújtott rá, hogy gyorsan le is zárja a meccset.

"Egy kicsit fáradt vagyok, kemény volt ez a French Open, másrészről pedig soha nem könnyű belekezdeni a füves szezonba. Egészen másképp működnek a dolgok ezen a borításon, és sajnos nincs túl sok nap arra, hogy alkalmazkodjak hozzá. Még nem is voltam az igazi, de jó úton járok" - nyilatkozta a meccs után Nadal, aki arra a bravúrra hajt, ami 2008-ban már sikerült neki, hogy egymás után megnyerje a Roland Garrost és Wimbledont, a két Grand Slam között pedig a Queen's tornáját is.

Kedden párosban Marc Lópezzel az oldalán nyert a mallorcai a Bellucci, Sa brazil duóval szemben (7:6, 6:2), a nyolcaddöntőbe jutásért.

AEGON CHAMPIONSHIPS - ATP WORLD TOUR 250
LONDON, 627 EZER DOLLÁR, FŰ
Férfi egyes, 2. forduló
Nadal (spanyol, 1.)-Ebden (ausztrál) 6:4, 6:4

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Murray rögtön megizzadt Londonban
Győzelemmel kezdte a füves szezont Andy Murray a londoni Queen's Clubban öt nappal azután, hogy az elődöntőben búcsúzott a Roland Garroson. Nem volt könnyű szülés, csak három szettben adta meg magát a belga Xavier Malisse. A...
Tovább a teljes cikkhez »