Federer egy lépéssel közelebb a csúcshoz

Szerző: Siklós ErikLétrehozva: 2012. március 19. 10:23
A tavaly szeptember óta tartó parádés sorozatának köszönhetően (41 mérkőzéséből 39-et megnyert) Roger Federer egyre közelebb kerül a világranglistán Rafael Nadalhoz és Novak Djokovicshoz. A szerb és a spanyol rivális a múlt héten értékes pontokat veszített, míg a bázeli plusz 640-nel zárta Indian Wellst, így lassan elérhető közelségbe kerül a trón, amin utoljára 2010. június 6-án ült Federer, aki vasárnap 19. ATP 1000-es trófeáját nyerte (utolérve ezzel mallorcai barátját). Rafael Nadal a párosban vigasztalódott a kaliforniai sivatagi oázisban. Ami a magyarokat illeti, újabb top100-as teniszezőnk van, és Kellner Ádám valamint Lukács Dénes is húsz helyet lépett előre.


 

Novak Djokovics pontosan tudta a szezon elején, hogy borzasztó nehéz lesz megismételni a 2011-es produkcióját, amikor a Roland Garros elődöntőjéig őrizte veretlenségét. Januárban még magabiztosan nyilatkozott a szerb a 2012-es esélyeiről, nem tartotta kizártnak, hogy akár túl is szárnyalhatja az egy évvel korábbi teljesítményét. Valószínűleg arra gondolt, hogy megcsinálja a Grand Slamet, azaz Rod Laver óta először egy évben megnyeri a négy nagy viadalt. Erre még van esélye a belgrádinak, mert Melbourne-ben sikerült a címvédés, de a következő két állomáson Dubajban és Indian Wellsben még a döntőig sem jutott el. Így az idén már 960 pontot veszített, miközben Rafael Nadal, de különösen Roger Federer bőven pluszban van: tavalyhoz képest a mallorcai 600 ponttal, a bázeli 1180-nal gyűjtött többet eddig. A számokról még csak annyit, hogy január elején még több mint 4 ezer ponttal vezetett a hagyományos világranglistán Nadal előtt, ami mostanra 2495-re olvadt (természetesen még ez is tetemes különbség). Federer hátránya januárban 5460 pont volt most már csak 3320. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a világelső Djokovics a Roland Garrosig csak Monte Carlóban gyűjthet pluszpontokat, és közben 3250-et kell megvédenie, akkor nyugodtan kijelenthetjük, nem kizárt a következő hónapokban a trónfosztás.

„Régen volt, hogy ennyire sikeres tudtam itt lenni. Játszottam néhány nagyszerű mérkőzést korábban itt, de az igazán szép, amikor végigmegyek az úton és megnyerem a serleget. Elképesztően büszke vagyok az egész heti teljesítményemre. Emlékszem, amikor három egymást követő évben tudtam itt győzni, ezúttal nem tartottam magam esélyesnek, mert kisebb betegséggel bajlódtam, így kicsit meglepetés számomra, hogy sikerült. Az utolsó három versenyemen fantasztikusan játszottam, ennél boldogabb nem is lehetnék" – lelkendezett Roger Federer, aki 2006 után ért újra a csúcsra Indian Wellsben. A svájci rengeteg kategóriában csúcstartó, de a világranglista élén eltöltött hetek számát tekintve az örökranglistán eggyel Pete Sampras mögött áll (286 - 285), lassan újra elkezdhet álmodozni arról, hogy ebben a mutatóban is ő lesz a legjobb.

A tavaly ugyanitt döntős, 2007-ben és 2009-ben nyertes Rafael Nadal is boldogan távozott a nyugati partról, annak ellenére, hogy az elődöntőben viszonylag simán kikapott legnagyobb riválisától, Federertől. „Ez egy nagyon jó verseny volt számomra, nagyon élveztem, nem véletlenül az egyik kedvenc tornám. Győzelemmel befejezni ezt a két hetet a legjobb, még akkor is, ha ez a párosban és nem az egyéniben sikerült. Jól játszom és örülök szinte mindennek, ami az elmúlt két hétben történt velem" – magyarázta Rafael Nadal, aki 2009 után másodszor nyerte meg a párost Indian Wellsben Marc Lopezzel.

A férfi teniszezők világranglistán egyébként az első nyolc helyen nem hozott változást Indian Wells, a döntős John Isner pályafutása eddigi legjobb eredményének köszönhetően bekerült a top10-be.

Ami a magyarokat illeti, Kellner Ádám 23, Lukács Dénes 27 helyet javított két hét alatt, ami a húsvéti nyíregyházi Davis-kupa-mérkőzés előtt mindenképp biztató.

A nőknél tovább tart Viktorija Azarenka uralkodása, a fehérorosz őrizve 2012-es veretlenségét, egyre magabiztosabban áll az élen, ráadásul az Indian Wells-i döntőben jelenlegi legnagyobb riválisát, Marija Sarapovát intézte el két játszmában. A top10-ben a korábbi királynő, Caroline Wozniacki a negyedikről a hatodikra csúszott, míg Agnieszka Radwanska és Samantha Stosur egy-egy helyet előrelépett.

A két egyéni top100-as magyar nem nagyon mozgott az elmúlt két hét alapján. Arn Gréta ugyan főtáblára jutott Indian Wellsben a selejtezőből, Babos Tímea pedig elődöntőt játszott egy 25 ezer dolláros versenyen, de ezek az eredmények kevésnek bizonyultak a komolyabb előrelépéshez. A magyarok közül ezúttal Marosi Kata szerepelt parádésan, az irapuatói páros sikere után a 100+H-s nassaui ITF-versenyen is veretlen maradt a 38 éves Janette Husárovával és hosszú idő után először a top100-ban, egész pontosan a 85. helyen jegyzik a páros világranglistán. Még értékesebb, hogy csak az idei eredmények alapján a szlovákkal a 23. helyen állnak a párosok rangsorában.

A FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA (március 19.):
1. (1.) Novak Djokovics szerb 12 670 pont
2. (2.) Rafael Nadal spanyol 10 175
3. (3.) Roger Federer svájci 9350
4. (4.) Andy Murray brit 7450
5. (5.) David Ferrer spanyol 4700
6. (6.) Jo-Wilfried Tsonga francia 4535
7. (7.) Tomás Berdych cseh 3860
8. (8.) Mardy Fish amerikai 2910
9. (10.) Janko Tipszarevics szerb 2730
10. (11.) John Isner amerikai 2675
11. (9.) Juan Martín del Potro argentin 2 660
12. (12.) Nicolás Almagro spanyol 2 205
13. (13.) Gilles Simon francia 2 140
14. (14.) Gael Monfils francia 1 970
15. (15.) Feliciano López spanyol 1 890
..301. (324.) Kellner Ádám magyar 147
...453. (457.) Balázs Attila magyar 77
...459. (486.) Lukács Dénes magyar 76
...543. (545.) Fucsovics Márton magyar 52
A NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA ÁLLÁSA (március 19.):
1. (1.) Viktorija Azarenka fehérorosz 9730 pont
2. (2.) Marija Sarapova orosz 7930
3. (3.) Petra Kvitova cseh 7170
4. (5.) Agnieszka Radwanska lengyel 5960
5. (6.) Samantha Stosur ausztrál 5825
6. (4.) Caroline Wozniacki dán 5410
7. (7.) Marion Bartoli francia 4710
8. (8.) Li Na kínai 4635
9. (9.) Vera Zvonarjova orosz 4340
10. (10.) Andrea Petkovic német 3800
11. (11.) Serena Williams amerikai 3580
12. (12.) Francesca Schiavone olasz 3515
13. (13.) Sabine Lisicki német 3141
14. (19.) Angelique Kerber német 2820
15. (14.) Jelena Jankovics szerb 2815
...69. (68.) Babos Tímea magyar 916
...70. (70.) Arn Gréta magyar 887
...123. (124.) Czink Melinda magyar 547
...156. (157.) Jani Réka-Luca magyar 423
...306. (257.) Szávay Ágnes magyar 166