Esélytelen volt Seppi Djokovics ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 31. 20:15
A legjobb nyolc közé jutott a harmadik helyen kiemelt Novak Djokovics csütörtökön, miután mindössze három játékot engedélyezett az olasz Andreas Seppinek a Cincinnatiban zajló, 2,6 millió dollár összdíjazású férfi keménypályás tenisz mesterversenyen. A szerb számtalan bréklabdája közül ötöt értékesített és kevesebb mint egy óra alatt lépett tovább. Kiesett viszont a negyedik és hetedik helyen rangsorolt Nyikolaj Davigyenko és James Blake is.


Két nap alatt második olasz ellenfelével találkozott a világranglista harmadik helyezettje Cincinnatiban, ezúttal azonban még megizzadni sem volt ideje a szerbnek, miután alig egy óra után legyőzte Andreas Seppit.

 

Az előző fordulóban csak nagy nehézségek árán verekedte át magát Djokovics és az első játék után úgy tűnt, ma is meg kell szenvednie a sikerért. Rögtön az első játékban elbukta szerváját, azonban mint utólag kiderült ekkor mosolyoghatott Seppi utoljára ezen a találkozón.

 

A második játéktól hengerelt déli szomszédunk sztárja és minden szempontból ellenfele fölé emelkedett. Rögtön a következő gémben egyenlített és innentől több játékot már nem engedélyezett az első felvonásban az olasznak.

 

A következő adogatójátékban már semmire nyerte szerváját, majd némi küzdelem után kétszer is brékelt és könnyedén behúzta a játszmát. Első adogatásainak 82 százalékát beütötte és ilyenkor csak kevesen képesek útját állni.

 

A második játszmában tovább folytatódott az olasz vesszőfutása, az ötödik játékig kellett várni mire felíratkozhatott az eredményjelzőre, ekkor azonban a "Nole" becenevű szerb már négy gémnél tartott.

 

Az utolsó percekben Djokovics már csak saját szervajátékára koncentrált és 59 percnyi játék után egy ászértékű adogatással lépett a legjobb nyolc közé, ahol Ernest Gulbis vár rá.

 

A lett tehetség az esélyesebbnek tartott James Blake-et verte három kemény szettben és ha nem ijed meg a lehetőségtől, akár nehéz pillanatokat is okozhat a US Open tavalyi döntősének.

 

A szerdán esőszünet miatt félbeszakadt találkozón a veterán, egykori Roland Garros-győztes Carlos Moya három szettben verte a negyedik helyen rangsorolt Nyikolaj Davigyenkót.

 

 

TENISZ, MESTERVERSENY CINCINNATI, 2,6 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS
3. FORDULÓ:
Djokovics (szerb, 3.) – Seppi (olasz) 6:1, 6:2
Gulbis (lett) – Blake (amerikai, 7.) 6:4, 1:6, 6:3
Kohlschreiber (német) – Söderling (svéd) 7:6 (7-4), 5:7, 7:6 (10-8)
2. FORDULÓ
Moya (spanyol) – Davigyenko (orosz, 4.) 7:6 (10-8), 4:6, 6:2