Egyelőre játszmát sem nyertek a csehek

Szerző: Siklós Erik, PrágaLétrehozva: 2012. november 16. 18:55
A vártnál simábban intézte el David Ferrer a 100. Davis Kupa-döntő első mérkőzésén a hazaiak második számú játékosát, Radek Stepaneket. A prágai O2 Arenában a címvédő spanyolok jelenlegi legjobbja (Rafael Nadal hiányzik) 2 óra 58 perc alatt 6:3, 6:4, 6:4-re nyert a 34. születésnapját a hónap végén ünneplő cseh ellen. A vendégeknek tehát már csak két pont kell ahhoz, hogy hatodszor is elhódítsák a legendás salátástálat, amire először 2000-ben iratkoztak fel.


Három éve, a barcelonai DK-döntőben Stepanek remekül kezdett, de 6:1, 6:2-ről kikapott Ferrertől, a döntő szettet 8:6-ra vesztette el. Visszavágnia azóta sem sikerült, összesítésben 6:3-ra vezetett a spanyol a pénteki csatájuk előtt. Inkább Ferrernek és a vendégcsapat volt veszítenivalója, mert a hazaiaknak talán ezen a meccsen volt a legkevesebb esélyük.

Stepanek húsz percig tudott lépést tartani riválisával. Az első komolyabb kihívást teljesítette: a hatodik gémben 0:40-ről (két kettőshibát adogatott), összesen hét fogadóelőnyt hárítva, 20 perc alatt hozta a szervajátékát. A folytatásban viszont már csak villanásai voltak. A második játszmában rögtön hátrányba került (0:2), és a dupla brék helyett ugyan kiegyenlített, de Ferrer azonnal válaszolt. Hasonlóan alakult a harmadik szett is, megint 2:0-ról kapaszkodott a cseh. A spanyolnak még az is belefért, hogy 5:2-nél, a győzelemért szerválva megremegjen.

A lelátón ott ült a Cseh Köztársaság elnöke, Vaclav Klaus és az 1980-ban Davis Kupát nyert cseh csapat Ivan Lendllel, de a 14 000 szurkolóval együtt (szemben a néhányszáz spanyollal) kevésnek bizonyultak a csodához.

Radek Stepanek

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Berdych barátnője a fotósok kedvence
A párbaj még csak most kezdődött Csehország és Spanyolország között a tenisztörténet 100. Davis-kupa-döntőjében, de lefogadnánk, hogy a verseny királynője a hazaiak első számú teniszezőjének, Tomás Berdychnek a barátnője lesz...
Tovább a teljes cikkhez »