Djokovics Rómát is elvette Nadaltól

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 15. 21:29
Sorozatban negyedszer bizonyult jobbnak a világelső Rafael Nadalnál a 2011-ben továbbra is veretlen Novak Djokovics. A világ jelenlegi két legjobb teniszezője Indian Wells, Miami és Madrid után ezúttal Rómában párbajozott, és a szezon ötödik ATP 1000-es Masters-versenyén a szerb gladiátor 2 óra 11 perc alatt 6:4, 6:4-re nyert. A mallorcai egy héttel a hazai kudarc után Olaszországban sem tudta megőrizni bajnoki címét, ahol még korábban soha sem veszített döntőt és ötször diadalmaskodott. Nadal és Djokovics legközelebb június 5-én találkozhat: Párizsban jövő vasárnap kezdődik az év második Grand Slame, a Roland Garros.


A vasárnapi újabb álomdöntő Rómában közvetlenül nem befolyásolta az aktuális világranglistát, mert az már pénteken eldőlt, hogy az eredménytől függetlenül június elejéig biztos, hogy Nadal ül a trónon. A finálé eső miatt háromórás csúszással kezdődött, ami talán a szerbnek kedvezett, mert így több ideje maradt a szombat esti Murray elleni maraton után regenerálódni.

A két elődöntő alapján Nadal tűnt esélyesebbnek, de ahhoz képest, hogy a spanyol csütörtökön öt percre volt attól, hogy egy vírus és láz miatt feladja a Feliciano Lopez elleni mérkőzését, maga nemében az is csodának számított, hogy eljutott a fináléig. 

Magas színvonalú tenisszel szolgált a vasárnapi mérkőzés az első labdamenettől. Djokovics, ahogy múlt héten, most is elképesztő erővel püfölte a labdát fonákjával, Nadal azonban egészen a nyolcadik gémig simán tartotta magát. Ekkor egy gyors brékváltás után a spanyol másodjára is elbukta az adogatását, ami az első játszmájába került.

Reuters
Nadal 2011-ben már négy döntőt bukott el Djokovics ellen Fotó: Reuters

Nadal, a salakkirály letörtnek látszott az eredmény láttán, és tanácstalannak tűnt a hiba nélkül játszó belgrádi ellen. Bár Djokovics brékelt a második szett elején (0:2), a mallorcai felpörögve felállt, majd fej-fej mellett haladtak a játszma hajrája felé. Miközben az eső cseperegni kezdett, a tizedik játékban a szerb három meccslabdához jutott.

Az első hármat hárította a világelső, de a negyediknél egy bombaerős tenyeres hibára kényszerítette, így Djokovics Rómában is győzött, összesen 39, az idén 37 meccsre nyúlik veretlenségi szériája, miközben egymás után hét tornát nyert meg. Nadal helyzete egyre kilátástalabbnak tűnik, hosszú évek után nem ő lesz a Roland Garros első számú esélyese.

ATP 1000-ES TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA (2 227 500 euró, salak), DÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 2.)-Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:4