Djokovics idei 50. győzelmét aratta

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 11. 21:51
Marin Cilic egy szetten át tartotta a lépést Novak Djokoviccsal, majd a világelső belendült és idei 50. győzelmét aratta, egyben bejutott a nyolc közé a montreali 2,43 millió dolláros férfi tenisztornán.


Trükkös ellenfél várt a verhetetlen szerbre a harmadik körben, hiszen a világranglistán 29. horvát az előző körben bravúrt végrehajtva simán, 6:4, 6:3-ra verte meg a 2009-es US Open-bajnok Juan Martín del Potrót.

A rendkívül szoros első felvonásban egyik félnek sem volt bréklabdája egészen 12. játékig, amikor hiába volt harminc semmije Cilicnek, Djokovics szép lecsapása után hármat rontott, ez pedig szettjébe került, hiába játszott addig kitűnően.

Rögtön a második játszma elején két bréklabdája volt a horvátnak, de nem tudott élni velük, a friss wimbledoni bajnok pedig ezután nem kegyelmezett, felpörögve a negyedik gémben brékelt, majd az utolsóban újra és hatodik meccsén is veretlen maradt Cilic ellen.

Djokovics így egészen hihetetlen, 50-1-es mérleggel rendelkezik 2011-ben, a nyolc között vagy honfitársa, Viktor Troicki, vagy a francia Gael Monfils vár rá, az elődöntőben pedig akár visszavághat Roger Federernek a Roland Garroson elszenvedett vereségéért.

A nőknél a torontói 2,05 millió dolláros tornán a 2010-es Roland Garros-döntős Samantha Stosur simán verte az idei párizsi bajnok Li Nát, míg az Arn Grétát búcsúztató Andrea Petkovic alig három gémet engedélyezett a wimbledoni győztes Petra Kvitovának.

ROGERS CUP, ATP 1000-ES VERSENY, MONTREAL, KEMÉNY PÁLYA, 3. FORDULÓ:
Djokovics (szerb, 1.)-Cilic (horvát) 7:5, 6:2
A mérkőzés statisztikái  
ROGERS CUP, WTA-TOUR, TORONTO, KEMÉNY PÁLYA, 3. FORDULÓ:
Azarenka (fehérorosz, 4.)-Martínez Sánchez (spanyol) 6:1, 6:2
Petkovic (német, 11.)-Kvitová (cseh, 7.) 6:1, 6:2
Stosur (ausztrál, 10.)–Li Na (kínai, 6.) 6:2, 6:4
Vinci (olasz)–Ivanovics (szerb) 7:6, 6:2

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elbukott Rafael Nadal!
Óriási meglepetést hozott a második forduló a 2.43 millió dollár összdíjazású montreali teniszversenyen: a második fordulóban ugyanis kiesett a korábbi világelső Rafael Nadal!!! Nadal legutóbb 2008-ban Rómában esett ki...
Tovább a teljes cikkhez »
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Federer máris visszavághat Wimbledonért
Sikerrel tért vissza, és a 3. fordulóban máris visszavághat a Wimbledon óta először pályára lépő Roger Federer angliai legyőzőjének, Jo-Wilfried Tsongának a montreali 2,43 millió dollár összdíjazású férfi tenisztornán....
Tovább a teljes cikkhez »