Csakvetadzénak nincs oka pironkodni

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 16. 17:37
Az 1,34 millió dollár összdíjazású római salakpályás női tenisztorna negyeddöntőjében a hatodik helyen rangsorolt orosz Anna Csakvetazde 6:2, 3:6, 6:1-re verte a bolgár Cvetana Pironkovát.


Pironkova biztos kézzel adogatott, egy kettős hibát sem vétett, sokkal inkább okot ad a pironkodásra, hogy egyetlen ászt sem ütött. Csakvetazde nagyobb kockázatot vállalt szerváival, ennek tudható be a négy ász és a három rontás.

 

Ezzel együtt az orosz kiválóság adogatóként és fogadóként is eredményes volt péntek délután a római salakon. Miután egyre kilátástalanabbá vált a helyzete a második szettet inkább elengedte és a döntő játszmára tartalékolt, utóbb kiderült, jól tette.

 

A bolgár teniszező ahelyett, hogy erőt merített volna az egyenlítésből, teljesen indiszponálttá vált a legfontosabb gémekre, így gyakorlatilag percek alatt megpecsételődött a sorsa a harmadik szettben.

 

Pironkova tizenegy, Csakvetadze pedig több mint kétszer annyi, huszonöt labdamenetet nyert a döntő szettben, ami pedig ennél is fontosabb kettőből kettő fogadóelőnyét érvényesítette. Ez pedig bőven elegendő volt ahhoz, hogy félgőzzel is könnyedén lépjen a négy közé, mivel riválisa két bréklabdája közül egyikkel sem tudott élni.

 

A találkozón bebizonyosodott, hogy az orosz és a bolgár hölgy ugyan egy korosztály mégis két súlycsoport, no nem testtömegüket, hanem játéktudásukat tekintve. A 20 esztendős Pironkova ahhoz képest, hogy a világranglista 64. helyét foglalja el, derekasan helyt állt az egy évvel és ötvenhat hellyel előtte járó riválisa ellen.

 

 

1,34 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ SALAKPÁLYÁS NŐI TENISZTORNA, NEGYEDDÖNTŐ:
Anna Csakvetadze (orosz, 6.) - Cvetana Pironkova (orosz) 6:2, 3:6, 6:1