Bombameglepetés: Djokovics elbúcsúzott

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 30. 19:16
Egy nappal Venus Williams búcsúja után a férfitornán is robbant a bomba: kiesett a 4.kiemelt a francia nyílt teniszbajnokságon. A német Philipp Kohlschreiber simán legyőzte az Ausztrál Open tavalyi legjobbját, Novak Djokovicsot. A szerb klasszis gyenge teljesítményt nyújtott, még szettet sem nyert. A korábbi világelső Roger Federer négy játszmában múlta felül a francia Paul-Henri Mathieu-t.


Pedig Djokovicstól sokat várt a közvélemény és nem csak azért, mert 2007-ben és 2008-ban is elődöntős volt a salakos Grand Slam-tornán. Néhány hete Madridban elképesztően nagy csatára késztette a világelső Rafael Nadalt, döntő szettben kapott ki. Így reális volt az elvárás, hogy az idén is bejut legalább a négy közé a szerb sztár, ráadásul ezúttal nem a spanyol zseni ágára került.

De utóbbinak már nincs jelentősége, mivel a harmadik körben kiesett Djokovics. Volt esélye a sikerre, de ezúttal gyengén használta ki bréklehetőségeit, ráadásul második adogatásai is cserben hagyták. A 29. helyen kiemelt Kohlschreiber pedig ötször nyerte el ellenfele szervajátékát, tizenhattal kevesebb önhibát ütött. Így semmit sem ért, hogy Djokovics hárommal több nyerőt produkált.

A szerb teniszező szurkolói ugyan búslakodhatnak, de a sportág rajongóit nem kell igazán vigasztalni, lévén a következő forduló is számos izgalmas mérkőzést kínál. Nadal valószínűleg könnyedén legyőzi majd Robin Söderlinget, de utána a Nyikolaj Davigyenko-Fernando Verdasco rangadó továbbjutójával találkozik.

$$jatekos$$


Nagy csata várható Andy Murray és Marin Cilic, valamint Jo-Wilfried Tsonga és Juan Martin Del Potro meccsén is. Kohlschreiber ellenfele Tommy Robredo lesz, míg a szintén francia Gael Monfils az egykori világelső Andy Roddickkal csap össze.

A nőknél egy igazán nagy meglepetés született, a 2004-ben döntős, tavaly olimpiai bajnok Jelena Gyementyjeva nem bírt az ausztrál Samantha Stosurral.

Szávay Ágnes vasárnap játszik a nyolcaddöntőben Dominika Cibulkovával a Suzanne Lenglen-pálya 11 órakor kezdődő programjának nyitányaként.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS 2009) – GRAND SLAM-TORNA, PÁRIZS, SALAK, 16.1 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ:
Federer (svájci, 2.)-Mathieu (francia, 32.) 4:6, 6:1, 6:4, 6:4
Kohlschreiber (német, 29.)-Djokovics (szerb, 4.) 6:4, 6:4, 6:4
Del Potro (argentin, 5.)–Andrejev (orosz, 25.) 6:4, 7:5, 6:4
Roddick (amerikai, 6.)–Gicquel (francia) 6:1, 6:4, 6:4
Tsonga (francia, 9.)–C. Rochus (belga) 6:2, 6:2, 6:2
Monfils (francia, 11.)–Melzer (osztrák, 24.) 6:2, 4:6, 6:3, 6:1
Robredo (spanyol, 16.)–M. González (argentin) 4:6, 7:5, 6:1, 6:0
Haas (német)–Chardy (francia) 7:5, 6:3, 4:6, 6:4
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ:
S. Williams (amerikai, 2.)-Martinez (spanyol) 4:6, 6:3, 6:4
Jankovics (szerb, 5.)-Groth (amerikai) 6:1, 6:1
Kuznyecova (orosz, 7.)-Czink Melinda 6:1, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 9.)-Suarez Navarro (spanyol, 22.) 5:7, 7:5, 6:2
Cirstea (román)-Wozniacki (dán, 10.) 7:6 (7-3), 7:5
Radwanska (lengyel, 12.)-K. Bondarenko (ukrán) 6:2, 6:4
Wozniak (kanadai, 24.)-Dominguez Lino (spanyol) 6:2, 3:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 30.)-Gyementyjeva (orosz, 4.) 6:3, 4:6, 6:1
Razzano (francia)-Garbin (olasz) 7:5, 7:5