0:6 után hozta a meccset a világelső

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 5. 17:44
Federer és Nadal is messze volt legjobb formájától, de mindketten hozták a kötelezőt a legjobb nyolc közé jutásért az 1,02 millió dollár összdíjazású dohai férfi tenisztornán szerdán. Előbbi svájci házirangadót nyert Chidudellivel szemben, utóbbi semmire veszített szettet, de végül több, mint kétórás csatában kiharcolta a győzelmet.


A 16-szoros Grand Slam-bajnok nem tudott mit kezdeni riválisa szervájával az első játszmában, de a rövidítésben 4-5-ös hátrányból fordítva előnybe került. A második felvonásban Chiudinelli brékelt és 3-1-re vezetett, ám a torna 2005-ös és 2006-os bajnoka előbb felzárkózott, majd egy lecsapással megnyerte a mérkőzést.

Federer közel sem játszott csúcsformában, de ez is elegendő volt sikeréhez, a következő körben a szerbek Davis-kupa-hőse, Viktor Troicki vár rá.

Szintén továbbjutott a sérülése után felépült Jo-Wilfried Tsonga, aki a rúdugrásban világcsúcstartó Szergej Bubka fiát győzte le két szettben.

A szlovák Lacko ezúttal jóval komolyabb ellenállást tanúsított Nadallal szemben, mint a 2010-es Australian Openen, csak az első szettben nyert annyi gémet, mint tavaly januárban az egész meccsen. Így is ő húzta a rövidebbet (Nadal rövidítésben felülkerekedett), de a folytatásban sarokba szorította a mallorcait agresszív játékával. Közel két év után veszített Nadal nullára szettet, legutóbb a Murray elleni rotterdami döntőben járt így pórul. Nagyot betlizett a világelső, de összeszedte magát, és több mint két óra alatt, három játszmában beverekedte magát a legjobb nyolc közé.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nadal nyert, Federer varázsolt - videó
Nem született meglepetés az első fordulóban az 1.024 millió dollár összdíjazású dohai teniszversenyen, a nyolc kiemelt magabiztos győzelemmel kezdett. Így tett a világelső Rafael Nadal és legnagyobb ellenfele, Roger Federer is....
Tovább a teljes cikkhez »

ATP DOHA, 1,024 MILLIÓ DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA, NYOLCADDÖNTŐ:
Federer (svájci, 2.)-Chiudinelli (svájci) 7:6(7-5), 7:5
Tsonga (francia, 3.)-Bubka (ukrán) 6:2, 6:4
Gulbis (lett, 5.)-Veic (horvát) 6:3, 6:1
Troicki (szerb, 6.)-Gabasvili (orosz) 6:3, 6:1
García-López (spanyol)-Marcsenko (orosz) 6:1, 6:4
Karlovic (horvát)-Kohlschreiber (német) 7:6(7-5), 6:7(4-7), 7:6(7-2)
Nadal (spanyol, 1.)-Lacko (szlovák) 7:6 (7-3), 0:6, 6:3