„Obama világbajnokságot érhet nekünk”

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 11. 10:36
„Miért ne rendezhetnénk világbajnokságot, ha van egy Barack Obamánk?” – teszi fel a kérdést az Egyesült Államok Labdarúgó-szövetségének első embere, Sunil Gulati. A sportvezető amondó, az újonnan megválasztott elnök népszerűségét a vb-kandidálások terén is kamatoztathatnák, és nem tartja kizártnak, hogy 2018-ban vagy 2022-ben az észak-amerikai gigász rendezze meg a világversenyt.


 


Egy héttel ezelőtt az amerikai választópolgárok a demokrata Barack Obamának szavaztak bizalmat, hatalmas tömegek álltak az afrikai-amerikai jelölt, immáron elnök mellé. Éppen ezért az ország labdarúgó-szövetségének elnöke, Sunil Gulati úgy véli, addig kellene ütni a vasat, ameddig meleg.

„Van egy rocksztárok által is irigyelt népszerűségnek örvendő Obamánk, és mivel köztudott róla, hogy nem veti meg a labdarúgást, sőt egyenesen rajong érte, ez jól jöhet még nekünk. A 2018-as és 2022-es vb megrendezésére is pályázni szeretnénk, márpedig kellő hátszél nélkül egészen biztos, hogy nem a mi hajónk ér először révbe.”

„Az emberek többsége úgy gondolkodik, a sportot és a politikát ketté kell választani, de lássuk be, szervesen összetartoznak. Nézzük csak meg Kína esetét: nem adhat otthont olimpiának olyan ország, amely a legfelsőbb szinteken nem hat a döntéshozó szervekre.”

„Az Egyesült Államok megítélése kedvezően alakult az elmúlt hetekben. Már nem George W. Bushsal vagy a háborúval azonosítanak minket, hanem Barack Obamával, és emellett az sem elhanyagolható, hogy már most készen állunk a nagy eseményre. Kifogástalan stadionokkal és megfelelő infrastruktúrával rendelkezünk, akár egy hét múlva is meg tudnánk rendezni zökkenőmentesen a tornát.”

Ezen kívül nem mellékes, hogy maga az elnök is rajong a futballért, amerikai nyelvezetben a soccerért: rendszeresen kilátogat kislánya, Malia mérkőzéseire, illetve a londoni futballcsapat, a West Ham United szurkolójának vallja magát. Amikor pedig nem nézi, akkor űzi a labdarúgást: már kiskorában, Indonéziában sem vetette meg a világ legnépszerűbb sportját, és a mai napig nem jön zavarba, ha felé gurítják a bőrt.

A kandidálást negatívan befolyásolja, hogy az amerikai kontinens, ezen belül is Brazília rendezi a 2014-es világversenyt, így a rotáció elve alapján csak 2026-ban kerülne ismét a sor a kontinensre. Márpedig Európa és Ázsia nem valószínű, hogy könnyű szívvel lemondana a rendezés jogáról…