Japánban csak Obama nem tart Obamától

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 5. 15:18
John McCain híveit leszámítva talán a japánok örülnek a legkevésbé az új amerikai elnök, Barack Obama megválasztásának. Szerencsére ezúttal ennek elsősorban sportpolitikai okai vannak, hiszen a Japán Olimpiai Bizottság egyes tagjai attól tartanak, hogy a korábbi demokrata szenátor otthona, Chicago elhappolhatja Tokió elől a 2016-os nyári olimpia rendezési jogát. Az ázsiai állam sportvezetői egyértelműen tartanak az új elöljáró befolyásától.


Magyar idő szerint szerda hajnalban megválasztották az Egyesült Államok 44. elnökét, a demokrata párti Barack Obamát. A chicagói illetőségű szenátor fölényesen verte republikánus riválisát, John McCaint. Az USA – egyelőre még be nem iktatott -  első afroamerikai elnöke 338 elektori szavazatot kapott ellenfele 163 voksával szemben.

 

Változások várhatóak tehát szerte a világon – és nem csak a politikában. Ugyanis a nagy népszerűségnek örvendő Obama személye változásokat hozhat a sport világában is.

 

A japánok máris kinyilvánították félelmüket, hiszen Tokió az egyik esélyese lehet a 2016-os nyári olimpia megrendezésének. Vagyis már csak lehetett volna. Legalábbis Takeda Cunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke szerint.

 

„Nagyjából el tudom képzelni, hogy a NOB hogyan reagál majd Barack Obama kinevezésére, amikor az új elnök feltűnik a hivatalos prezentáción Chicagóban” – mondta az ázsiai ország sportszövetségének elöljárója.

 

Egyik kollégája is hasonlóan vélekedik, és szerinte máris csökkentek Tokió esélyei.

 

„Remekül szónokol és nagyon népszerű – vélekedik Fukuda Tomiaki, az egyik elnökségi tag. – Ezek még gondot okozhatnak Japánnak.”

 

„Semmi váratlan nem történt. Továbbra is előttünk a feladat, amin dolgoznunk kell – próbált pozitív gondolatokat sugározni Kono Icsiro, a 2016-os, tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője.

 

A japán főváros volt az első ázsiai helyszín, amely nyári olimpiát rendezhetett 1964-ben. Ezúttal Chicago, Madrid és Rio de Janeiro pályázik rajta kívül a nyolc év múlva következő ötkarikás játékok megszervezésére.

 

A távol-keleti országban csak egy kis település nem osztozik a sportvezetők idegességén. Ugyanis a déli szigeten található egy 32 ezer fős kis város, amely az Obama névre hallgat. Hírügynökségi jelentések szerint a lakosság örömünnepet tartott a választások után, és az új elnök nevével és arcképével ellátott pólókban reklámozták a Honoluluban született politikust.

 

Lehetséges, hogy a majdan az olimpiát rendező város 2009 októberében, Koppenhágában megtartott kiválasztása után már nem lesznek ennyire boldogok az obamaiak.