Bár az olimpiák programjában 1904 óta rendeztek ökölvívóversenyeket, az elsõ magyar indulók csak az 1928-as amszterdami olimpián léptek ringbe.
A hõskor három arannyal…
Azonban a premier igencsak fényesre sikerült, hiszen az elõzõ évi
Európa-bajnokságon (mellesleg az volt az elsõ Eb) döntõbe jutó légsúlyú Kocsis Antal megismételte,
sõt túl is szárnyalta bravúrját, s nem csak bejutott a döntõbe, hanem ott legyõzte
francia ellenfelét, ezzel megszerezve a sportág elsõ magyar olimpiai és
egyben Európa-bajnoki aranyérmét is, mivel Amszterdamban és négy évvel késõbb Los Angelesben a súlycsoportok legjobb
európai versenyzõi megkapták a kontinensbajnoki címet.
Ki gondolta volna akkor, hogy ez egy több mint három évtizedig tartó
aranykorszak elsõ állomása volt? Négy évvel késõbb Los Angelesben ugyancsak légsúlyban
Énekes István jutott hasonló sorsra, s õ ráadásul elõtte és utána is megnyerte
az Eb-t, így összesen három kontinensbajnoki címet gyûjtött be. Az 1936-os berlini
olimpián viszont már nem indult. Ott volt viszont Harangi Imre, aki a fináléban az észt Stepulovot legyõzve nyerte
meg az aranyérmet.
A Papp Laci-éra…
A világháborút követõen, 1948-ban Londonban sikerült, az, ami azóta sem: két elsõ
helyet is elhoztak ökölvívóink. A harmatsúlyú Csík Tibor olasz, míg
középsúlyban Papp László a házigazdák versenyzõjét gyõzte le a döntõben.
Papp ezt követõen 1949-ben és 1951-ben is megnyerte az Európa-bajnokságot, így Helsinkibe toronymagas esélyesként érkezett, igaz már nem közép-, hanem eggyel
lejjebb az idõközben bevezetett nagyváltósúlyban. A szurkolóknak nem is kellett
csalódniuk, a magyar fiú egy dél-afrikai versenyzõt legyõzve szerezte meg második
ötkarikás aranyérmét. Négy évvel késõbb pedig sporttörténelmet írt, hiszen
hosszú ideig egyedüliként tudott ökölvívásban három olimpiai gyõzelmet szerezni.
Rekordját csak beállítani tudta 1980-ban a kubai Teofilo Stevenson, illetve
honfitársa, Felix Savon 2000-ben.
És ha nem csábult volna át a profik közé, akkor még további két aranyérmet
begyûjthetett, volna, hiszen versenyzõi pályafutását 1964-ben fejezte be
Európa-bajnokként.
Münchenben az elsõ más színû érem
Viszont így elég nagy ûrt hagyott maga mögött. Igaz, 1960-ban a légsúlyú Török Gyula még folytatni tudta az aranyos hagyományokat, ám hét „aranyos” után két éremtelen olimpia következett. Az 1972-es müncheni olimpián aztán újra feltûnt Papp László, igaz, ekkor már szövetségi kapitányi tisztségben. Keze nyoma meg is látszott a válogatott eredményén, hiszen az olimpiát megelõzõ két Eb-rõl öt aranyéremmel tértek haza versenyzõink, akik Münchenben is négy érmet szereztek.
Ekkor fordult elõ elõször, hogy versenyzõink nem csak aranyérmet szereztek, hiszen Botos András kikapott az elõdöntõben, míg a három fináléba jutott versenyzõbõl kettõ, Orbán László, illetve a kétszeres Európa-bajnok Kajdi János szintén vereséget szenvedett. Nem így a papírsúlyú Gedó György, aki ugyancsak két Eb-arany után tette fel a koronát pályafutása csúcsára, koreai ellenfelét legyõzve.
Kelet-európai "elnyomás"
alatt…
Sajnos azonban ezt követõen megint visszaesés következett, hiszen az 1976-ban megint nem született magyar érem, míg Badari Tibor 1975-ös Eb-sikerét követõen
tíz évet kellett várni a következõ kontinensbajnoki címre. 1974-ben ráadásul
megrendezték a sportág elsõ amatõr világbajnokságát is, de nem csak ezen, hanem a következõ
hárman is érem nélkül maradtak a mieink.
Ebben az idõszakban többnyire harmadik helyekkel kellett beérnie versenyzõinknek,
így az 1980-as olimpián, ahol az 51 kg-os Váradi János, illetve a 91 kg-os
Lévai István lett bronzérmes, csakúgy mint az 1979-es és 1981-es Eb-n. Ekkor sem
elsõsorban versenyzõink tudásával, hanem inkább a sportdiplomáciánkkal volt gond.
Pontozásos sportág lévén ugyanis - fõleg más kelet-európai ellenféllel szemben -
rendre alulértékelték a mieinket. A nyolcvanas évek közepén kezdett megmozdulni
valami, hiszen tíz év elteltével 1985-ben a nehézsúlyú Somodi Ferenc éppen
Budapesten nyert újra Európa-bajnoki címet, majd 1986-ban a negyedik vb-n sikerült megszerezni az elsõ világbajnoki érmet is a már hat éve Moszkvában
is bronzig jutó Váradi János, illetve Molnár Tibor révén.
Kovács István 24 év után szerzett aranyat
A szöuli olimpián Isaszegi Róbert nyakába akasztottak bronzot, majd három évvel késõbb az 51 kg-os Kovács István megszerezte a sportág elsõ világbajnoki címét, sõt ugyanabban az évben Európa-bajnok is lett.
Ezek után némi csalódást jelentett, hogy Barcelonában mindössze az elõdöntõig jutott. Igaz, rajta kívül még Mizsei György és Béres Zoltán is bronzéremmel
térhetett haza. Egy darabig úgy tûnt, hogy Kokó elkallódik, ám aztán 1996-ban új erõre
kapott, s elõbb megnyerte az Európa-bajnokságot, majd Atlantában az olimpiát is.
Ebben az évben tûnt fel egy bizonyos Erdei Zsolt nevû öklözõ is, aki egy
Eb-ezüsttel tette le névjegyét, s igaz, Atlantában a második fordulóban egy hajszállal
kiesett, legyõzõje egészen a döntõig menetelt. Egy évvel késõbb aztán õk ketten
a budapesti vb-n meg sem álltak az aranyéremig, s ezt követõen Kokó profinak szegõdött,
ahol elõbb Európa-bajnok, majd elsõ magyarként világbajnok is lett.
Madár Sydneyig kitartott, s bár abban az évben Európa-bajnok lett, az olimpián
be kellett érnie bronzéremmel. Azóta már õ is a profik táborát erõsíti.
A pekingi olimpián a 48 kg-osoknál szereplő Bedák Pálban van minden bizodalmunk, a papírforma magyar érmet igér ebben a kategóriában...