Magyarországon 1957 óta működik önálló cselgáncsszövetség, és két évvel később már a válogatottunk is bemutatkozott.
A sportág olimpiai történelme azonban csak 1964-ben kezdődött, tehát még fél évszázada sincs, hogy elõször felkerült a programba. A japán eredetû sportág természetesen a Japánban, pontosabban Tokióban megrendezett játékokon mutatkozott be a házigazda kérésére.
Geesinktõl Hetényiig
A rendezõk természetesen abban a reménykedtek, hogy tarolni fognak a négy
kategóriában, amely részben be is jött, hiszen három versenyszámban õk nyerték az
aranyat. A legfontosabb számban azonban, a nyílt kategóriában a holland Antonius Geesink
azonban legyõzte a döntõben Okano Iszaót, ezzel gyászba borítva a felkelõ nap
országát.
Magyar cselgáncsozó ezen az olimpián még nem indult, csak a következõn, az 1972-es Münchenin. Nem tévedés, München következett, mert 1968-ban Mexikóvárosban,
ahogy jött, úgy mindjárt egybõl ki is maradt a programból. A német városban már
hat súlycsoportban rendeztek versenyeket, de a japánok mérlege nem változott: a
három alsó súlycsoportban gyõztek, azonban a nyílt kategóriában megint egy
holland, Willem Ruska diadalmaskodott, aki ráadásul a nehézsúlyúak között is diadalmaskodni tudott. Ekkor már öt magyar versenyzõ is tatamira lépett, s közülük a
könnyûsúlyú Hetényi Antal jutott a legtovább, aki az ötödik helyen végzett.
Tuncsik volt az elsõ…
Az 1976-os esztendõ mindenképpen mérföldkõnek számít a sportág magyar történelmében.
Elõször is azért, mert a könnyûsúlyú Tuncsik József volt az elsõ magyar aki
bejutott egy Európa-bajnokság döntõjébe, s ott gyõzni is tudott, azaz megszerezte
az elsõ magyar aranyat. Aztán ugyanõ néhány hónappal késõbb a montreali olimpián megszerezte az elsõ magyar
cselgáncs érmet is, miután a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A japánok ezúttal is három aranyat szereztek, s végre teljesült az álmuk, miután
Uemura Haruki gyõzni tudott az abszolút kategóriában. Három évvel késõbb
megszületett az elsõ magyar világbajnoki érem is, miután a nehézsúlyú Varga
Imre lett bronzérmes a vb-n, majd újabb egy esztendõ múlva a moszkvai olimpián
(amelyen nem vettek részt többek között a japánok sem) két bronzéremmel zártak
a mieink: Kincses Tibor a 60 kg-osok, Ozsvár András pedig a nyílt kategóriában
lett harmadik. A szovjet fõvárosban egyébként már nyolc kategóriában osztottak
érmeket.
A magyar cselgáncssport következõ nevezetes évszáma 1983 volt, amikor Bujkó
Tamás révén az elsõ vb-döntõsünket ünnepelhettük. A néhány hónapja Londonban
meggyilkolt versenyzõ ezüstérmes lett a moszkvai világbajnokságon. Sajnos a bojkott miatt egy évvel késõbb
Los Angelesben nem ismételhetett.
Ott megint csak a japánok jártak az élen négy arannyal és Jamasita Jaszuhiro
révén ezúttal is elhódították a nyílt kategória aranyát. Ez volt az utolsó alkalom
erre, mert az 1988-as szöuli olimpiától kezdve nem rendezték meg a nyílt
kategória küzdelmeit.
A dél-koreai fõvárosba a mieink is nagy várakozásokkal érkeztek, fõleg, miután
az 1986-es Európa-bajnokságon Csák József és Hajtós Bertalan révén két aranyérmet
is sikerült begyûjteniük. Sajnos azonban ehhez képest meg kellett elégedniük három
ötödik hellyel, amelyeket Bujkó, Hajtós és a nehézsúlyú Dubovszky István szerzett.
Aranyolimpia Barcelonában
1992-ben bemutatkoztak a hölgyek is az olimpián. A magyar lányok szereplését is
nagy várakozás elõzte meg, miután 1990-ben Parragh Katalin megszerezte a szakág
elsõ nõi érmét (egy Eb-ezüstöt), egy évvel késõbb pedig Nagy Zsuzsa meg is
tudta nyerni a kontinensviadalt. Mégsem a hölgyek szereplése miatt maradt
emlékezetes ez az olimpia. A cselgáncsversenyek elsõ napján a nehézsúlyú Csõsz
Imre lépett tatamira, s már elsõ nap teljesítette a sportággal szemben támasztott minimális elvárást, azaz bronzérmes lett. Másnap a 95 kg-os
fiatal paksi judós, Kovács Antal volt soron, akinek a nevét csak a bennfentesek
ismerték, õk is csak azért, mert néhány hónappal korábban harmadik lett az
Európabajnokságon.
Szerencsére a vetélytársak sem nagyon ismerték õt, így meglepetésre egyik
gyõzelmet aratta a másik után, s így egészen a döntõig menetelt. A másik ágon
ugyancsak egy fiatal, ismeretlen versenyzõ, a brit Raymond Stevens jutott a döntõbe, aki bizony egy karfeszítéssel
meglepte a magyar fiút, aki azonban végül ki tudott bújni, s ezt követõen háromszor
is eldobta ellenfelét, megszerezve így a magyar cselgáncssport elsõ - és sajnos
mindmáig utolsó - aranyérmét. Na de ne menjünk ennyire elõre.
A következõ két napon ugyan Korbel Károly és Zsoldos Zsolt is helyezetlenül zárt,
ám aztán jött az Európa-bajnok Hajós Bertalan, aki ugyancsak a döntõig menetelt.
Ott a japán Koga Tosihiko volt az ellenfele. Bár Hajtós végig aktívabb és jobb is
volt ellenfelénél, pontot egyik versenyzõ sem szerzett, s mivel addig a
japánoknak még csak egy aranyérmük volt, a bírák végül 2:1 arányban az ázsiait hozták ki gyõztesnek.
Következett a 65 kg-os Csák József, aki ugyancsak megállíthatatlanul menetelt a
döntõig, ahol azonban a nála egy fejjel magasabb brazil Rogerio Sampaio volt az
ellenfele, aki magassági fölényét kihasználva legyõzte a magyart.
A cselgáncsversenyek záró napján a 60 kg-os Wágner József is eljutott a bronzmeccsig,
de ott végül vereséget szenvedett, így ötödik helyen zárt. Csapatunk végül négy
éremmel - egy arany-, két ezüst- és egy bronzzal - valamint 23 olimpiai ponttal zárt, amivel az
úszás és a kajak-kenu mögött a harmadik legeredményesebb sportág voltak, míg a
cselgáncs-világ magyar csodáról beszélt. A csoda egy évvel késõbb - legalábbis
részben - megismétlõdött, miután a hamiltoni világbajnokságon Kovács Antal ismét nyerni tudott, míg az ereje teljében lévő Hajtós
Bertalan - vitatható bírói döntéssel - ezüstérmes lett. Sajnos ezzel ki is fújt: mert a következõ három
évben Pekli Mária 1996-os Eb-ezüstje volt a legjobb helyezést, amit a mieink elértek (õ aztán
2000-ben már ausztrál színekben lett olimpiai bronzérmes).
Atom Anti, a vezéregyéniség
Így aztán Atlantában sem sikerült megismételni a barcelonai sikereket. De ekkor még legalább Csák József és Kovács Antal révén volt két ötödik helyezésünk. Bár 1998-ban Hajtós Bertalan újra Európa-bajnok lett, Sydneyben szégyenszemre pont nélkül maradt az a hat versenyzõ, aki kvalifikálni tudta magát az olimpiára. A sydneyi sokkot követõen kissé megélénkül a hazai judo-élet: a következõ évben ugyanis Kovács Antal bejutott a világbajnokság döntõjébe, majd 2002-ben a fiatal Ungvári Miklós állhatott fel az Európa-bajnoki dobogó legfelsõ fokára. Az athéni olimpiáig Kovács Antal igyekezett begyûjteni az egyetlen hiányzó titulust, az Európa-bajnoki címet, de végül azonban "csak" egy ezüst és két bronzéremre futotta. Athénban pedig minden idõk legkisebb cselgáncsozó küldöttsége képviselte a színeinket: Atom Antin kívül csak Ungvári tudta kvalifikálni magát, s ez eleve nem sok jót sugallt. Sajnos végül egyikõjük sem tudott maradandót alkotni a görög fõvárosban, azaz megint pont nélkül maradt a sportág. Egy dolog vigasztalhatja a mieinket: innen csak felfele vezethet az út.
Pekingben sem a magyarok szájíze szerint alakult a csapat eddii szereplése. A feltörekvő Csernoviczki Éva és Mészáros Anett a hetedik helyen zárt, Ungvári Miklós pedig három másodperccel a küzdelem vége előtt tett szerencsétlen mozdulatot a negyeddöntőben, ami a továbbjutásába került. A sportág becsületét Hadfi Dániel és Bor Barna menthette volna meg a kínai fővárosban. De nem tette. Egyikük sem.