Elvennék a rekordot a magyar legendától

Szerző: MTILétrehozva: 2013. január 1. 13:48
A riói olimpián is szeretne elindulni Mark Todd új-zélandi lovas, aki már az 1984-es Los Angeles-i játékokon aranyérmes volt.


Az 56 éves sportember célja, hogy rekordot döntsön a két megszerzett ötkarikás érem között eltelt leghosszabb idővel.

Londonban, ahol idén harmadik volt az új-zélandi csapattal lovastusában, egyelőre csak beállította a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár csúcsát. A legendás magyar kardvívó 1932-ben volt először és 1960-ban utoljára érmes olimpián.

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) által a 20. század lovasának jelölt Todd 2016-ban 32 évre tolhatja ki az első és utolsó érem megszerzése között eltelt időt.

"Még a legszebb álmaimban sem gondoltam arra, hogy pályafutásom ilyen hosszú és ennyi sikerrel megkoronázott lesz" - mondta a New Zealand Heraldnak Sir Mark Todd, aki 1984 után 1988-ban is győzött a nyári játékokon, és összesen ötször állhatott dobogóra ötkarikás versenyen.

Gerevich Aladár hét aranyat - hatot csapatban, egyet pedig egyéniben - szerzett az olimpiákon.

Címkék: gerevich_aladar