A dél-afrikaiak alaposan visszavágtak

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 31. 16:30
A dél-afrikai rögbi-válogatott hazai pályán kiütéses győzelmet aratott Ausztrália ellen a rangos déli sorozat, a Három Nemzet nyolcadik fordulójában. A vendéglátók két kiábrándító hazai vereség után győztek pályaválasztóként, mindezt úgy, hogy nyolc célt vittek. A mérkőzés hőse a szélső Jongi Nokwe volt, aki egymaga négyszer jutott be a tojáslabdával a célterületre.


A világbajnoki címvédő két héttel ezelőtt Új-Zélandtól (19-0), egy héttel korábbban pedig Ausztráliától (27-15) szenvedett vereséget, amelynek köszönhetően szertefoszlott minden álma egyrészt a végső győzelmet illetően, másrészt viszont bizonyossá vált, hogy csak az utolsó helyen zár.

 

Durbanban így teljesen felszabadultan léphettek pályára, esetükben már nem osztott nem szorzott, kikapnak vagy győznek. Persze, a presztízst, a közönség szimpátiáját illett visszanyerni.

 

Ellenben az ausztráloknak azzal a nem kis teherrel kellett pályára lépniük, hogy amennyiben győznek, úgy pontelőnnyel várhatják a 2008-as sorozat utolsó fordulóját, amikor hazai pályán, Brisbane-ben fogadják Új-Zélandot. Így viszont az AllBlacks van helyzeti és egypontos előnyben. Persze, a hazai pálya még így is inkább az auszik mellett szól majd, mintsem a címvédő javára billenti a mérleget.

 

De na szaladjunk annyira előre, még akkor sem, ha a sorozat kvázi döntőjére kerül majd sor egy hét múlva. Annál is inkább, mert történt emlékezetes dolog Durbanban. Például hogy messzire ne menjünk: Nokwe négy célja rekordnak számít a sorozatban. Főként úgy emelhető ki teljesítménye, ha megemlítjük azt is: mindössze harmadszor játszott a válogatottban.

 

A kiváló formát mutató balszélső az első félidőben háromszor, a másodikban egyszer volt eredményes. Rajta kívül még Andries Bekker, Adrian Jacobs, Ruan Pienaar és Odwa Ndungane is elkönyvelhetett egy-egy célt.

 

A megsemmisítő vereséget szenvedő ausztrálok már a félidőben jelentős, 24 pontos hátrányban voltak, amely a folytatásban még tovább nőtt. Pedig a pontgyártást a vendégek kezdték el, Matt Giteau büntetőből volt eredményes, de azt követően már csak a második félidőben elért céljukat tudták felmutatni, semmi mást. A csalódott, kedvüket vesztő ausztrálok közül Drew Mitchell vitt célt az 55. percben. De akkor már nagyon mindegy volt, még az önbecsülésnek is.

 

A dél-afrikaiak a nyolc cél mellett öt jutalomrúgást értékesítettek, és volt még azokon kívül egy sikeres büntetőjük is. Inkább akcióztak, mintsem kívülről próbálkoztak, a lelkes támadójáték pedig meghozta az eredményt.

 

A dél-afrikaiak hat meccsen tíz pontot szereztek, kétszer győztek – otthon Ausztrália és idegenben Új-Zéland ellen -, viszont négyszer vereséget szenvedtek. Mindkét riválisuktól kikaptak egyszer pályaválasztóként és egyszer idegenben is.

RÖGBI, HÁROM NEMZET, 8. FORDULÓ:
  • DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG – AUSZTRÁLIA 53-8 (27-3)