Zsiványság kell Zsolnán a Chelsea ellen

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 15. 17:41
Két éve már elkapott egy angol csapatot a Zilina, ám míg akkor az UEFA-kupában az Aston Villa ellen vitézkedtek a szlovák legények, addig szerda este a Chelsea ellen kellene valamit kitalálniuk a Bajnokok Ligájában. Az angolok toronymagas esélyesei az F-csoportnak, a hazai kiscsapatnál azonban tudják, mitől dögölhet meg a légy.


 

Bátorságot és zsiványságot kér a selejtezőben a cseh Sparta Prahát kiütött, Bajnokok Ligája-újonc csapatától Pavel Hapal, a zsolnaiak vezetőedzője. Szerda este a világhírű Chelsea vizitál északi szomszédainknál, ahol még akkor is az angolok a favoritok, ha Didier Drogba eltiltás miatt nem lehet ott a gyepen.

Miközben semmi teher nincs a szlovák együttesen, addig a londoniakon évről évre egyre nagyobb a nyomás. Roman Abramovics tulajdonos ugyanis 2003 óta imádkozik azért, hogy tulajdona végre felérjen a kontinens csúcsára, de eleddig egyszer sem sikerült a BL-serleg elhódítása.

2008-ban álltak ehhez a legközelebb a Chelsea-nél, akkor azonban John Terry elcsúszott a sorsdöntő tizenegyesnél, az MU meg kiénekelte a sajtot a szájukból Moszkvában. Nos, itt az újabb kiváló alkalom a révbe érésre.

A Kékek százszázalékos teljesítménnyel vezetik a Premier League-et négy kanyar után, titkuk valószínűleg abban rejlik, hogy Drogba és Anelka mellé Malouda és a többiek is felzárkóztak.

Mivel alig volt jövés-menés a gárda háza táján (Joe Cole, Ballack, Deco és Belletti sem tartozott már a meghatározó játékosok közé), a mag megmaradt, amely időközben igazi csapattá, halálos fegyverré kovácsolódott össze.

Az "elmeszelt" Drogbán kívül Frank Lampard sérülés miatt marad ki, Ashley Cole-t pedig pihenteti Carlo Ancelotti menedzser. A Szpartak Moszkva és a Marseille már nagyobb falatnak tűnik a négyesben, így egy jó angol kezdés, még a fent említettek nélkül is kötelező lenne.

BAJNOKOK LIGÁJA, F-CSOPORT, 1. CSOPORTKÖR:
ZILINA - CHELSEA - 20.45 -  ÉLŐben a SportHíradón!
Zsolna, Pop Dubnom Stadion, vezeti: Damir Skomina (szlovén).
Várható kezdőcsapatok:
ZILINA: Krnac - Angelovic, Piacek, Pecalka, Mraz - Rilke, Bello, Jez, Vladavic - Ceesay, Oravec. Vezetőedző: Pavel Hapal.
CHELSEA: Cech - Ferreira, Ivanovics, Terry, Zsirkov - Essien, Obi Mikel, Ramires - Kalou, Anelka, Malouda. Menedzser: Carlo Ancelotti. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BL-szerda: íme a várható kezdőcsapatok!
Parádés a Bajnokok Ligája szerdai kínálata: BL-győztesek ütköznek meg egymással a Real Madrid-Ajax mérkőzésen, míg az elmúlt idényben döntős Bayern a Roma ellen kezdi meg menetelését. A Chelsea, az Arsenal és a Milan is...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ki nyeri a Bajnokok Ligáját? Szavazz!
Noha a klasszikus értelemben vett futballszezon már a nyáron megkezdődött, mindennek az esszenciája, a Bajnokok Ligája főtáblás küzdelemsorozata csak kedden indul útjára. Vajon letaszítják-e az Intert a Mourinhóval...
Tovább a teljes cikkhez »