Zidane a Real Madrid sportigazgatója

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 7. 16:51
Zinedine Zidane-t nevezik ki a Real Madrid sportigazgatójának, nyilatkozta a francia legenda az AS spanyol sportlapnak. A királyiak ikonja szerint kiválóan együtt tud majd dolgozni José Mourinhóval, és bízik benne, első szerzeményei között lesz Neymar.


 

Zidane eddig tanácsadóként dolgozott az elnök, Florentino Pérez mellett, és most elérkezett az idő, hogy feljebb lépjen a ranglétrán: sportigazgató lesz.

Erről ő maga számolt be az AS-nek, és hozzátette: a vezetőedző, José Mourinho maximálisan kiállt a kinevezés mellett. Ez egyáltalán nem mellékes, hiszen Jorge Valdanónak éppen a portugál miatt kellett továbbállnia.

A legenda elmondta, hétfőn áll munkába, és első körben egy idényre mondott igent a megbízatásra.

Arról, hogy pontosan milyen feladatai lesznek, még nem tud pontos információkkal szolgálni, csak nagy vonalakban egyeztek meg a teendőkről.

A 39 éves franciának már abban is komoly érdemei voltak, hogy honfitársa, Raphael Varane a Realhoz szerződött, de hivatalosan még csak a háttérből mozgatta a szálakat.

A blancóknál öt évet futballozó (2001-06) Zidane-nak az sem lenne ellenére, ha Neymar a Bernabéuban folytatná. Sőt!

„Hasonlít Robinhóhoz, de több gólt szerez. Olyan játékos, aki érdekelheti a Real Madridot” – fogalmazott.

A megállapodás aligha köttetik meg napokon belül, hiszen az ifjú csatár jelenleg a Copa Américán szerepel a brazil válogatottal.