West Ham: repülőrajt a játékospiacon

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 21. 22:23
A Liverpool elfogadta a West Ham 15 millió fontos ajánlatát Andy Carrollért, a csapat 24 éves, angol válogatott támadójáért - tudta meg a BBC. Az ász még nem döntött, talán jobb ajánlatra vár. Mindenképpen ott akar lenni a jövő évi világbajnokságon. Csak rajta múlik, hogy végbemegy-e az átigazolás. Eközben UEFA-kupa-győztes erősítés jön a Sahtarból.


A hórihorgas támadó az előző szezont is a WHU-nál töltötte, csak kölcsönben, s bár ősszel sérült volt, tavaszi formájával sikerült meggyőznie Sam Allardyce menedzsert.

Carrollt még a Dalglish-érában igazolta le a Pool 35 millió fontért - brit játékosért ennyit korábban egyszer sem fizetett ki. Brendan Rodgers elképzeléseibe nem illett bele, ezért került tavaly nyáron Londonba.

Nevelőegyesülete, a Newcastle is fontolgatta visszaszerzését, de az utóbbi időben alábbhagyott az érdeklődése.

Egy igazolás viszont már hivatalos a West Hamnél, a Sahtar balbekkje, egyben a román válogatott csapatkapitánya, Razvan Rat (képünkön a menedzserrel) egyéves szerződést kötött a kalapácsosokkal (opcióval a hosszabbításra). Július elsején jár le jelenlegi kontraktusa, azután csatlakozhat a WHU-hoz.

Hogy a londoniak nem a kiesés ellen akarnak küzdeni a következő szezonban, azt jól jelzi, hogy Carroll alternatívája átigazolási célpontjaik között az a Wilfried Bony, aki holland gólkirály lett a szezonban a Vitesse-ben.