Van Gaal: Egyszerűen gyengék voltunk

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 23. 12:27
Hiába birtokolta többet, járatta szinte az egész mérkőzés folyamán a labdát a Bayern München, a bajnoki cím és a kupában aratott diadalt követően elmaradt a triplázás. Az Inter kíméletlenül kihasználva lehetőségeit 2-0-ra győzte le a bajorokat a Bajnokok Ligája döntőjében. Louis van Gaal a németek vezetőedzője, elismerte, gyengén játszott csapata, hozzátette, kevés döntött a mérkőzésen, nyerhettek volna, de az Inter megérdemli a győzelmet.


„Nem voltunk elég jók, hogy saját focinkat játszhassuk, az Inter mindig csak reagált, de megérdemelten nyert – kezdte értékelését a holland szakember. – A gólok időzítése döntőnek bizonyult, csapatom ma megtanulta, hogy az apróságokon múlik a győzelem."

„Ennek ellenére úgy érzem, nyerhettünk volna, nem volt akkora különbség a két csapat között. Folyamatosan támadtunk, az Inter védekezett, de ahhoz, hogy ezt a védőfalat áttörje bárki, legjobbját kell nyújtania. Mi erre képtelenek voltunk." 

A tréner véleményét osztotta Hans-Jörg Butt kapus, aki hangsúlyozta, az ellenfél kitűnően védekezve, könyörtelenül támadva megérdemelten győzött.

Mark van Bommel, a Bayern csapatkapitánya egy szituációban látja a mérkőzés kulcsát. „Ha Müller a második félidő elején betalál, teljesen másként alakulhatott volna a találkozó, de semmi szemrehányás, hiszen az idei szezonban számtalan fontos gólt szerzett. A döntőt nem a jobb, hanem a hatékonyabb csapat nyerte."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milito boldog, de távozhat az Intertől
Boldogságban úszott Diego Milito, a Bajnokok Ligája-döntő hőse, aki két góljával győzelemhez segítette az Intert a Bayern München ellen szombaton este. Az argentin támadó klubcsapatát éltette, de az örömmámorban felvetette...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho: Elértem mindent, irány Madrid!
Szombaton felért a csúcsra az Interrel a diadalittas hadvezér, José Mourinho, a bajnokság és a kupa megnyerése után besöpörte a Bajnokok Ligája-trófeát is klubcsapatával. A portugál tréner a szombati 2-0-s sikert követően...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Milito duplájával BL-győztes az Inter!
VIDEÓK! Negyvenöt esztendőt követően ért fel újra az Internazionale Európa csúcsára, az olasz bajnok és kupagyőztes Diego Milito két góljával 2-0-ra legyőzte a madridi Bajnokok Ligája-fináléban a Bayern Münchent. Az argentin...
Tovább a teljes cikkhez »