Sztojcskov: Ronaldinhóék nem hiányoznak!

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 23. 10:22
A Barcelona labdarúgócsapatának aranylabdás bolgár kiválósága, Hriszto Sztojcskov a szarajevói „San” című lapban nyilatkozott volt klubjának idénykezdetétől, amelyre természetesen azonnal lecsaptak és arra vevők voltak a spanyol lapok is. A támadó szerint a nyári átalakítást jót tett a gárdának, és persze a klubhoz kötődően nem felejtett el ismét „odatenni” volt vezetőedzőjének, a holland Louis van Gaalnak sem.


A legjobb csapat a világon, mondta a Barcelonáról Sztojcskov nem minden elfogultság nélkül, miközben dicsérte a nyáron jelentős átalakításon átesett együttest.

 

„Nekem mindig is ők lesznek a legjobbak, a szívemhez legközelebb állók, de most újra jó esélyt látok arra, hogy felvegyék a versenyt a Real Madriddal. A madridiaknak nem sikerült túl jól a nyári erősítésük, ellentétben a Barcelonával, amely minőségi játékosok sorát szerződtette. Az viszont még mindig a bajnoki címvédő Real Madrid mellett szól, hogy náluk évek óta adott a stabil gerinc, amelyet csak frissíteni kell, különösebben átalakítani nem.”

 

„Ronaldinho és Deco távozását nem sínylette meg a Barcelona, sőt, talán még jobban is játszik, mint velük. Legalábbis annál, mint amit az elmúlt szezonban mutattak.”

 

A folytatásban Sztojcskov még arról is beszélt, hogy legnagyobb álma válna valóra, ha egyszer az FC Barcelona vezetőedzője lehetne. A bolgár kiválóság 1990-95, valamint 1996-98 között volt tagja a katalán gárdának. Előbb kulcsembere volt a Johan Cruyff-féle barcelonai Dream Teamnek – ahol csapattársa volt a gránátvörös-kékeket jelenleg trenírozó Pep Guradiolának –, majd meg nem értett zsenije a Louis van Gaal irányította katalánoknak. Előbbi időszakban 151 találkozón 76 gólt rúgott, utóbbiban a mérlege a tőle szokatlanul visszafogott 24/7.

 

„Van Gaal egy igazi fajankó, nevetséges, nagy feje van, de csak kicsi ész szorult bele. Engem állandóan visszatett középpályára és a szélen játszatott, amikor én világ életemben csatár voltam. Semmit sem tanultam tőle.”

 

Sztojcskov elmondása szerint Van Gaaltól semmit sem tanult, edzőként azonban még van mit okulnia. Vitathatatlan azonban, hogy játékos múltja miatt hendikeppel indult ebben a szakmában. Szövetségi kapitányként három évig, 2004-07 között irányíthatta a bolgár válogatottat, amely azonban nem tudta kiharcolni az Eb-részvételt, majd megváltóként érkezett az élvonaltól éppen akkor búcsúzó Celta Vigo kispadjára, de miután mégsem váltotta meg a világot, néhány héttel később máris állás nélkül találta magát.

 

A Barca biztatóan szerepelt a nyári felkészülési időszakban, de a bajnokságot meglepetésre az újonc Numancia otthonában elszenvedett 1-0-s vereséggel kezdte. Ezt követte a cseppet sem félelmetes Santander elleni hazai 1-1, de még mielőtt elkezdték volna a vészharangot kongatni a katalán fővárosban, a BL-selejtezőben a lengyel Wisla Krakow kiejtését követően már a csoportkörben a Nou Campban 3-1-re verték a portugál Sporting Lisszabont. A gijóni 6-1-es hétvégi bajnoki siker után pedig jelenleg minden szép és jó, egyelőre…