Szobrot állít a Real Puskásnak

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 31. 16:17
A Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia képviselői a Real Madridnál vendégeskednek ezekben a napokban. A látogatás célja a Puskás-hagyaték feldolgozása, és tárgyalás a jövő évi Puskás-Suzuki kupa előkészületeiről, illetve a nagymúltú klub és a felcsúti intézmény hosszú távú együttműködéséről. Kiderült, a a Bernabéu Stadion elnökségi tárgyalótermében egy mellszobor őrzi Puskás emlékét, akinek hamarosan a sportcentrumban is szobrot állítanak - írja az akadémia honlapja.


A Puskás Akadémia delegációja csütörtökön Madridba érkezett, ahol Manuel Redondo Sierra, a királyi klub elnöki kabinetjének igazgatója fogadta a magyar vendégeket. A megbeszélésen megegyezés született arról, hogy a jövőben rendszeres lesz a Puskás Akadémia és "A történelem legsikeresebb klubjának" , Puskás egykori egyesületének a kapcsolata. Ennek keretében szó esett az utánpótlás-csapatok további egymás elleni összecsapásairól (jövőre a felcsúti PUSKÁS-SUZUKI KUPA eseményein túl Madridban is sor kerülhet egy Real-Puskás meccsre), és több lehetséges megemlékezésről az 1960-as BL-döntő (itt lőtt Öcsi bácsi négy gólt) jövő tavaszi ötvenedik évfordulójáról, így a Puskás Hungary című dokumentumfilm spanyolországi díszbemutatójáról is.

A vendégek felvetették, hogy egy korábbi ötletet megvalósítva jó lenne Puskás Ferencnek szobrot állítani Madridban. Redondo úr elmondta, hogy a Disney cég segítségével tovább zajlik a Real Madrid "sportvárosának", az edzőközpontnak az építése és berendezése, s a négyéves elnöki cikluson belül további tíz hektárt építenek be pályákkal, öltözőkkel, egyéb létesítményekel, a hatalmas sportcentrum egyes részeit, utcáit, központi tereit pedig a volt nagy játékosokról nevezik majd el. A Real Madridnak rendkívül fontos a történelme, hangsúlyozta Manuel Redondo, különösen is annak egyik legnagyobb egyénisége, Puskás Ferenc, akinek a szobra a sportváros kiemelt helyén áll majd.

Aztán Redondo igazgató úr a Bernabéu Stadion elnökségi tárgyalótermébe vezette a magyar vendégeket és szívmelengető meglepetéssel szolgált: kiderült, hogy itt, ahol péntekenként összeül a szuperklub vezetősége, néhány hete már elhelyeztek egy - a magyar drukkerek és a sajtó számára - mindeddig ismeretlen Puskás Ferenc-szobrot.