Szalai kifakadt: át vagyunk verve!

Létrehozva: 2013. október 14. 14:01
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint a futballszerető embereket "itthon tíz-húsz éve átverik", ugyanis olyan célokat fogalmaznak meg, amelyek nem reálisak.


 

"Megdöbbentő, hogy ilyenkor minden szakember egymás háta mögött mutogat egymásra, egyetlen olyan ember nem volt még, aki kiállt volna a kamera elé, és kijelentette volna, hogy mondjatok nekünk egy vagy két olyan játékost, aki topcsapatban hétről hétre teljesít" - fogalmazott Szalai Ádám a kedden sorra kerülő utolsó, Andorra elleni világbajnoki selejtező előtt a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján.

"A szurkolók és a futballszerető emberek folyamatosan át vannak verve, aminek az oka az, hogy olyan célokat tűzünk ki, amelyek nem reálisak. A másik, hogy ezeket a médián keresztül ki is mondjuk, az emberek pedig évről évre csodát várnak. Pedig az elmúlt húsz évben nem volt egy olyan kinevelt tehetség, aki európai topcsapatban játszik, de olyan edző sem volt ebben az időszakban, aki komoly eredményeket ért volna el külföldi élcsapatoknál."

"Itt a válogatottnál a meglévő játékosok alkotják a keretet, évek óta ugyanabból a tömegből válogatunk. Megnézte valaki a holland és a magyar válogatott keretét? Összehasonlította, hogy a hazaiak milyen csapatokban futballoznak hétről hétre, és hogy nálunk mi a helyzet? A magyar válogatottnak olyan kapitányra van szüksége, aki kőkeményen, reggeltől estig veri a fejünket és olyan szakmai tudással rendelkezik, mint amilyet én megéltem Mainzban.

"Ott egy közepes vagy talán még annál is gyengébb kerettel rendelkeztünk, de az edzőnk nagyon nagy tudással rendelkezett" - mondta a támadó, aki szerint a mostani selejtezősorozatban elért jobb eredmények, mint például a törökországi 1-1, sokkal inkább a szerencsének volt köszönhető, semmint a fejlődésnek.

"Annyira le vagyunk maradva a képzésben, hogy az valami elképesztő. Az elszántság és a fejlődni akarás hiányzik, aki tanulni akar, az nézze meg, hogyan működnek az európai topcsapatok. Ebből fog a magyar válogatott élni, nem most, 25-27 évesen fogunk megtanulni futballozni. Szörnyű, hogy ezt 25 évesen nekem kell elmondanom, évek óta benne volt a fejemben, egy nyűglődés volt számomra, de ne hülyítsük tovább egymást!"

Szalai hozzátette: őszintesége miatt is valóban voltak súrlódások közte és az Amszterdamban lemondott Egervári Sándor szövetségi kapitány között, ugyanakkor a kedden az andorraiak elleni összecsapáson Csábi József rendelkezésére áll.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A meccs, amely már senkit sem érdekel
Válogatottunk esetében a holland-magyar 8-1 után már nincs értelme "tisztes helytállásról", meg a "becsületünk visszaszerzéséről" beszélni, mert azt már akkor sem lehetne megtenni, ha történetesen 98-0-ra győznénk le kedden...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sousa váltja Egervárit?
Spanyol sajtóértesülések szerint a magyar válogatott irányítását az NB I-ben már a Videotont sikeresen vezető portugál Paulo Sousa veszi át, miután a katasztrofális, 8-1-es vereséggel végződött holland-magyar világbajnoki...
Tovább a teljes cikkhez »