Persze, örülhetünk annak, hogy Szalai Ádám meggyógyult, és kedden már játszhat a magyar válogatott utolsó idei világbajnoki selejtezőjén, vagy annak, hogy Guzmics Richárd nem lesz végre a keretben, bár Andorra ellen csak nem rontana el semmit. A nemzeti csapat tagjai biztosan tele lesznek majd tűzzel, meg minden, amit mi, nézők látni akarunk. Lesz itt futás, majdnem pontos passzok, szerintem kapura tartó lövések is, meg üres lelátóra dobott puszik.
Abban is biztos vagyok, hogy nyilván nagy gólkülönbséggel nyerni fogunk majd, mert az ilyen súlytalan meccseken mindig olyan huszárosan tudunk villogni, mint senki más, a szakvezetők pedig hasonló hangnemben szoktak nyilatkozni a jelentéktelen győzelmek után. Majd biztosan látni fogják a fejlődést, és megtudjuk, hogy igenis, ott a szikra ezekben a fiúkban.
De az igazság az, hogy ez senkit nem fog már érdekelni, senki sem fogja igazán komolyan venni. Vagy aki mégis, annak egészségére, biztos van, akit 30 év után is ugyanúgy lehet hülyíteni. A magyar futballal nem az a baj, hogy három évtizede ne ismernénk fel a problémákat, vagy ne tudnánk pontosan az ellenszert. Csak éppen senki sem tett semmit, mert az melós.
Önkritikát meg soha senki sem gyakorolt, mert ciki lenne beismerni, hogy tökéletesen alkalmatlan és oltári nagy tróger a komplett magyar edzői kar, mert azért senki sem ad fizetést. Dolgozni meg ki akar, ha ki is lehet dumálni magad, nem? Hiúságban stabil világbajnoki résztvevők vagyunk, és legalább annyira alkamatlanok vagyunk a változásra, a megújulásra.
Az Egervári Sándor lemondása után a válogatott élére ideiglenesen kinevezett Csábi József azt mondta tegnap, hogy a "becsületünk visszaszerzése" a tét. Remélem, azért azt ő sem gondolja komolyan, hogy pár napon belül bármit is vissza lehet szerezni egy ilyen meccs után, mint a holland-magyar volt, pláne egy szertárosokkal meg pékekkel felálló Andorra ellen (persze nem akarom megbántani őket)?
Még akkor sem, ha holnap este a magyar válogatott úgy gyalogol át az ellenfelén, ahogy az NBA-sztárokkal teletűzdelt Dream Team tette az 1992-es nyári olimpián a komplett férfi kosárlabda-mezőnnyel. Ja, és majd elfelejtettem: Csábi még egy dologra felhívta a figyelmet: van MATEMATIKAI ESÉLYÜNK!!! Mondjuk szerencse, hogy ezt hozzátette, így legalább biztos vagyok abban, hogy most sem fog változni semmi. Hihetetlen, nem?
De nem érdemes itt keseregni, meg nem is akarok, én csak szeretem a futballt, sokat nézem, meg indőnként írok róla, de itthon megváltoztatni még egy kicsit sem tudom, és hogy őszinte legyek, már nem is nagyon akarom. Úgyhogy lassan leugrom a sarki boltba, veszek pár sört, beteszek majd a mikróba egy adag pattogatott kukoricát, október 15-én tíz perccel nyolc előtt bekapcsolom a tévét, és megnézem, ahogy laposra verjük Andorrát.
És persze ahogy majd jól visszaszerezzük az Amszterdamban hagyott becsületünket. Aztán fogom magam, és csinálok valami értelmeset is.
Ja, és a várható kezdő: Disztl P. - Buzánszky, Telek, Garaba, DEVECSERI - Vincze O., Lipcsei - Koman, Illés, Dzsudzsák - Szalai. A lényeg: szerintem tökmindegy, hogyan állunk fel.
Vincze Szabolcs
Minden idők legsúlyosabb vereségét mérte Hollandia a magyar labdarúgó válogatottra a világbajnoki selejtezők D-csoportjának 9. fordulójában. A 8-1-es végeredményhez kellett Robin van Persie rekorddöntő mesterhármasa, Dzsudzsák...
Tovább a teljes cikkhez »
A Hollandiától pénteken Amszterdamban elszenvedett 8-1-es vereséget követően lemondott posztjáról Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Louis van Gaal elégedetten nyilatkozott....
Tovább a teljes cikkhez »
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai magukba roskadva nyilatkoztak Amszterdamban a 8-1-es világbajnoki selejtezős vereség után, de Dzsudzsák Balázs és Hajnal Tamás legalább megosztotta gondolatait a sajtóval – nem úgy Bogdán...
Tovább a teljes cikkhez »