Ronaldo-Kaká páros: maga a csoda!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. augusztus 9. 16:15
Fergeteges edzőmeccset játszott egymással a Real Madrid és a Milan szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, a New York-i Yankees Stadionban, amelynek 5-1-es spanyol siker lett a vége. A pazar gólgálát Di María nyitotta meg, majd Robinho folytatta, az első félidőben 1-1 volt az állás. A folytatásban Ronaldo és Kaká gyakorlatilag ketten lefocizták a Milant: előbbi duplázott, utóbbi három gólpasszt is kiosztott. Egy Ramos-fejes és egy Callejón-emelés tette fölényessé a sikert. A piros-feketék gyakorlatilag a legjobb összeállításban léptek pályára, s bár a hajrában kis szerencsével akár a döntetlen is összejöhetett volna, végül kiütéssel zárult a találkozó számukra.


Ha így játszik Kaká, akkor talán irdatlan költségeket felemésztő fizetése ellenére is érdemes lenne őt megtartania a Realnak.

A Milan harcolt a brazilért az elmúlt hetekben, de jelen állás szerint úgy tűnik, nem tud igazán komoly áldozatot hozni a klub a visszaigazolásáért.

José Mourinho arra utalt, lehet helye a csapatban Kakának a következő szezonban is.

"Kaká akár megy, akár marad, én mindkettőnek örülök - mondta a portugál a spanyol AS-nek. - A labdarúgásban teljesen természetes dolog az, hogy a futballisták oda mennek, ahova akarnak. Kaká nagyon jó játékos, aki maximálisan felkészült. Ha úgy dönt, hogy marad, az tökéletes. De ha megy, az is, viszont semmiképpen adjuk ingyen. Aki akarja, fizessen érte."

Galliani a meccs után úgy nyilatkozott, Kaká visszaszerzését nehéz, már-már lehetetlen feladatnak látja.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRŐZÉS
REAL MADRID-MILAN 5-1 (1-1)
New York, Yankees Stadium, 52 ezer néző, vezette: Jair Marruffo (amerikai).

REAL MADRID: Casillas (Adán, 85.) - Varane (Arbeloa, 46.), Pepe (Rodríguez, 70.), Fernández (Ramos, 46.), Coentrao (Sahin, 75.) - Khedira (Xabi Alonso, 46.), Özil (Kaká, 61.), Di María (Callejón, 61.), Lass (Granero, 70.)- Ronaldo (Morata, 80.), Benzema (Higuain, 46.). Vezetőedző: José Mourinho.

MILAN: Abbiati (Amelia, 46.) - Abate (De Sciglio, 46.), Bonera, Acerbi (Yepes, 46.), Antonini (Meszba, 46.) - Nocerino (Valoti, 77.), Ambrosini (Traoré, 69.), Flamini (Constant, 58.) - Boateng (Emanuelson, 58.) - Robinho, Cassano (El Shaarawy, 46.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri.

Gólszerzők: Di María (24.), Ronaldo (49., és 66.), Ramos (81.), Callejón (89.), ill. Robinho (33.)

Sárga lap: Nocerino (26.), Boateng (54.)

VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓ: