Real: egy játékost kihúzott Mourinho!

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 30. 20:59
Royston Drenthe lesz az első nyári távozó a Real Madridnál - írja a Marca. A holland szélsőhátvéd az utolsó esélyét is eljátszotta a Hércules kölcsönjátékosaként, ahol ő lett az egyik bűnbak a kiesés után. José Mourinho vezetőedző kiadta az illetékeseknek, hogy még az előszezon kezdete, azaz július 11. előtt szabaduljanak meg a futballistától.


Drenthe az U21-es Eb legjobb játékosa címmel a tarsolyában, 13 millió euró fejében költözött Rotterdamból Madridba 2007-ben, de három szezon alatt nem tudta igazolni tehetségét.

A Real abban bízott, hogy a spanyol élvonal újoncánál, a Hérculesnél szárnyakat kap a bekk, s ragyogóan is kezdte az elmúlt idényt (főszerepet játszott a Barcelona elleni 2-0-s sikerben), de később visszaesett, tavasszal már botrányai miatt került a címlapokra Ibériában. Sztrájkja után - amelyet azután kezdett el, hogy hónapokat késett fizetése - majdnem megverték a szurkolók, a szezon végén a klubelnök többek között őt tette felelőssé a kiesésért.

Szerződése 2012-ig szól a Realnál, amely egy kis pénzt is remél Drenthe eladásából. Nem kapkodnak a hollandért a kérők, de bíztató jel, hogy a Juventus, az Espanyol, az Aston Villa és az Everton tavasszal már megkörnyékezte a játékost.