Raúl és az „ő Real Madridja”

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 14. 11:46
Raúlt ha nem is elzavarták, de méltatlanul útnak eresztették Madridban a nyáron, ő most mégis azért imádkozik, hogy a Schalke az „ő Realjával” játssza a Bajnokok Ligája fináléját. A támadó elismeri, nem csapata az esélyes a Manchester United elleni elődöntőben, de az Inter elleni meccseket követendő példaként hozza fel.


 

A Schalke miszlikekre aprította az Intert Milánóban (5-2), de a biztos előny tudatában sem dőlt hátra a visszavágón, és nyert 2-1-re.

Az örökifjú Raúl mindkét találkozón betalált, és immár 73 európai kupagólnál tart (ebből 71-et a BL-ben szerzett). Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy egyéni érdemeit domborítsa ki.

„Nagyon boldogok vagyunk. Ilyen eredmények után nem is álmodhatunk másról, mint arról, hogy döntőt játsszunk Madridban” – nyilatkozta Raúl fülig érő mosollyal, majd a másik finalista kilétét illetően is megfogalmazta vágyait.

„A másik párharcot remélem, a Madrid, az én Real Madridom nyeri, és akkor kialakul az a párosítás a döntőben, amiről álmodtam. A szezon előtt senki sem gondolta volna, hogy a Schalke idáig juthat, de immár semmit sem tartok elképzelhetetlennek.”

Pedig Raúllal nem bántak éppen barátian Madridban 2010 nyarán: José Mourinho érkezésekor világossá tette, nem szerepel jövőbeni terveiben, és Florentino Pérez elnök sem ragaszkodott hozzá, mint ahogy a másik madridi „intézményhez”, Gutihoz sem.

A támadó mindezek dacára sem érez keserűséget, és készen áll arra, hogy a Manchester United levesébe is beleköpjön.

„Mindig keményen edzek, mindennap a maximumot hozom ki magamból, és minden meccsen játszani akarok” – fogalmazta meg ars poeticáját, majd elmondta: ha felfedezi magán, hogy nem élvezi a játékot, azonnal visszavonul.

A semleges szurkolók nevében kérjük, néhány évig még ne tegye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gelsenkirchenben is elverték az Intert
Samuel Eto’o mert nagyot álmodni, és a hazai 2-5 dacára sem tett le arról, hogy az Inter bejusson a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A kameruni sztárcsatár aztán a pályán már jóval kevesebbet, szinte semmit sem, tudott tenni a...
Tovább a teljes cikkhez »