Mourinho: Nehéz kapus és tíz védő ellen

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 27. 10:41
VISSZAPILLANTÓ. Jorge Valdano, a Real Madrid sportigazgatója figyelmeztetett, az újabb pontvesztés ellenére nincs vége a csatának, a királyiak nem adják fel a bajnokságot februárban. A szombati Deportivo La Coruna otthonában játszott 0-0-át követően José Mourinho az ellenfelet, illetve a La Liga programját kritizálta, mondván egy kapussal és tíz védővel játszottak, illetve nagyon jól tett volna nekik a BL után egy további nap pihenő.


 

A Real Madrid 75 percig gyengélkedett, kevés helyzetet dolgozott ki, és bár a hajrában valódi tűzijátékot rendezve megérdemelte volna a győzelmet, végül be kellett, hogy érje a 0-0-val. Ezzel 13 fordulóval a bajnokság vége előtt 7 pontra nőtt a Barcelona előnye.

„Egy kapus és tíz védő ellen játszottunk a második félidőben. Csak az egyik csapat játszott győzelemre. A másik csak védekezett, amiért a végén megkapta jutalmát. Mi, akik nyerni szerettünk volna pedig megbűnhődtünk ezért" – kezdte az AS-nek a portugál mester.

A 47 éves tréner az ellenfél mellett a bajnoki programra is kifakadt: „Nem tartom normálisnak, hogy egy nemzetközi kupamérkőzés után rögtön szombaton kell játszanunk. Amúgy lett volna még egy napunk kifújni magunkat. Nem ez az első alkalom, hogy ilyesmi történt, az csinálnak a szervezők, amit akarnak, hátradőlve csak röhögnem rajtam."

„Fogalmam sincs mi történik, ha vasárnap lépünk pályára, de annyi biztos, igazságosabb lett volna. Kérdezzék meg a szakembereket, mennyit jelent plusz egy nap pihenő. A lényeg viszont az eredmény, és hozzáállásuk miatt aligha kritizálhatom a fiúkat, mindent megtettek a győzelemért" – zárta mondandóját José Mourinho.

„Szomorú, ami történt, mert két héttel ezelőtt éltünk a lehetőséggel és csükkentettük a hátrányunkat. Ma viszont hiába próbálkoztunk, dolgoztunk ki helyzetetket, a labda egyszerűen nem akart bemenni a kapuba" – utalt az eltiltása után visszatért Iker Casillas a két kapufára, Benzema üres kapus ziccerére és Ronaldo lesgóljára.

„Nem figyelhetjük folyton a Barcelonát, innentől csak magunkra koncentrálunk, mindig az aktuális három pontra megyünk. A bíróra egy szavunk sem lehet, el kell fogadnunk döntéseit" – tette hozzá a spanyol világbajnok a hajrában a vendégek által követelt két büntetőgyanús esettel kapcsolatban.

„Elszántan, keményen küzdöttünk, mint mindig. A gólra hajtottunk 90 percen át, sajnos nem jártunk sikerrel. Nem volt szerencsénk, de nem adjuk fel a bajnokságot februárban, az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk" – jelentette ki Jorge Valdano sportigazgató a fővárosiak hivatalos honlapján lefújást követően.

LA LIGA, 25. FORDULÓ:
DEPORTIVO LA CORUNA-REAL MADRID 0-0
La Coruna, Riazor. Vezette: Fernández Borbalán
DEPORTIVO LA CORUNA: Aranzubia - Laure, Lopo, Colotto, Morel - Rubén Pérez, Antonio Tomás - Adrián (Lassad 72.), Juan Rodríguez, Guardado (Álvarez 56.) - Sand (Riki 83.). Vezetőedző: Miguel Ángel Lotina. Kispad: Riki, Álvarez, Lassad, Seoane, Aythami, Manu, Domínguez. 
REAL MADRID: Casillas - Ramos, Pepe, Carvalho, Marcelo (Granero 77.) - Xabi, Lass (Adebayor 63.) - Kaká (Di María 63.), Cristiano, Özil - Benzema. Vezetőedző: José Mourinho. Kispad: Di María, Granero, Albiol, Dudek, Adebayor, Gago, Arbeloa.
Sárga lap: Laure (71.), Pérez (75.), Riki (91.), ill. Carvalho (50.), Pepe (60.)
A FORDULÓ PROGRAMJA, EREDMÉNYEK:
Vasárnap
Hércules-Getafe 17:00
Levante-Osasuna 17:00
Racing-Villarreal 19:00
Bilbao-Valencia 21:00
Hétfő
Málaga-Almería 21:00
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Barcelona 25 22 2 1 76 13 63 68
2. Real Madrid 25 19 4 2 55 19 36 61
3. Valencia 24 14 6 4 38 25 13 48
4. Villarreal 24 14 4 6 42 24 18 46
5. Athletic Bilbao 24 12 2 10 38 34 4 38
6. Espanyol 24 12 1 11 30 35 -5 37
7. Sevilla 25 10 5 10 38 40 -2 35
8. Atlético Madrid 25 10 4 11 35 33 2 34
9. Real Sociedad 24 11 1 12 35 37 -2 34
10. Getafe 24 9 4 11 35 38 -3 31
11. Mallorca 25 9 4 12 25 34 -9 31
12. Racing Santander 24 7 7 10 21 33 -12 28
13. Deportivo La Coruña 25 6 9 10 21 35 -14 27
14. Osasuna 24 6 7 11 25 30 -5 25
15. Hércules 24 7 4 13 24 38 -14 25
16. Sporting de Gijón 24 5 9 10 23 31 -8 24
17. Levante 24 7 3 14 24 36 -12 24
18. Zaragoza 24 5 8 11 22 37 -15 23
19. Almería 24 4 9 11 24 40 -16 21
20. Málaga 24 5 5 14 31 50 -19 20

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megint utolérte a Realt a Riazor átka
VIDEÓ! Karim Benzema lábában maradt a győztes találat, a Real Madrid csak üres kapus ziccerig, lesgólig és két kapufáig jutott a Deportivo La Coruna otthonában 0-0-ra végződő meccsen a La Liga 25. fordulójában. A végén hat...
Tovább a teljes cikkhez »