Még két-három játékost akar a Real

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 15. 11:27
Klaas-Jan Huntelaar leigazolása mellett még legalább két-három új játékosra szüksége van Juande Ramos vezetőedzőnek, hogy versenyképessé tegye a Real Madrid labdarúgócsapatát a bajnoki cím elnyerésére. A szakvezető kiemelte: a januári erősítések mellett az is fontos, hogy a hosszabb ideje sérült futballisták újra rendelkezésre álljanak.


 

Nem elégszik meg Klaas-Jan Huntelaar leigazolásával, további erősítéseken töri a fejét Juande Ramos. A Real Madrid vezetőedzője úgy véli, még két vagy három új futballista szükséges ahhoz, hogy a fővárosi együttes versenyképessé váljon a Barcelonával.

De az esetleges januári új igazolások nem lesznek elegek, ha a Real továbbra is ilyen bő sérültlistával rendelkezik. Az már biztos, hogy Ruud van Nistelrooy és Mahamadou Diarra már nem lép pályára a szezonban, Wesley Sneijder az El Clásicón dőlt ki újra, és a védelem is hézagos Pepe és Gabriel Heinze kiválása miatt. És nem szabad elfelejtkezni Ruben de la Redről, akit októberi rosszulléte után bizonytalan időre eltiltottak a futballtól.

„Remélem, karácsony után változik a helyzet, visszatérnek a sérültjeink, és jön 2-3 új játékos” – nyilatkozta az AS című lapnak Juande Ramos, aki az elmúlt héten váltotta Bernd Schustert a kispadon.

A szakvezető hozzátette, hogy a Barcelona is veszít még pontokat, és egyáltalán nincs lefutva a bajnokság. Ramos egyébként elégedett volt csapata hozzáállásával szombaton, és úgy véli, ledolgozható a 12 pontos hátrány.

A korábbi Sevilla- és Tottenham-edző arra is választ adott, hogy milyen posztokon szeretne erősítést. Véleménye szerint egy szélsőhátvéd és egy középső középpályás érkezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a Real megvédje bajnoki címét.