Már be is mutatták a Real új edzőjét!

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 9. 12:33
Ramón Calderón klubelnök rábólintott Pedja Mijatovics sportigazgató javaslatára, és azonnali hatállyal menesztették Bernd Schustert. A szerdai, Bajnokok Ligája mérkőzésen már nem a német tréner, hanem Juande Ramos irányítja a Real Madrid labdarúgócsapatát, akinek megbízatása a spanyol fővárosban első nekifutásra 2009. június 30-ig szól. A hírt kedden dél körül a marca.com spanyol internetes oldal szellőztette meg, majd a királyi gárda hivatalos oldala is megerősítette az értesülést. Az új trénert immáron hivatalosan is bemutatták.


 

Juande Ramos: Villámgyorsan megegyeztem a Madriddal
A Real Madrid újonnan kinevezett vezetőedzője, Juande Ramos a spanyol fővárosban tartott sajtótájékoztatón kiemelte, egy álma vált valóra azzal, hogy a királyi gárdát irányíthatja. "Minden szakvezető szívesen dolgozna a Madridnál, én sem vagyok ezzel másként. (...) Remélem, nem okozom csalódást, és rengeteg szép sikert érek el a klubbal."
Arra a kérdésre, miszerint aggódik-e amiatt, hogy mindössze féléves szerződést kötöttek vele, Ramos nemleges választ adott. "Mindig is rövid távú kontraktust írtam alá, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne bíznának bennem."
A szakember elmondta, rendkívül gyorsan, szinte órák leforgása alatt megegyezett a Reallal: a reggelit együtt fogyasztotta el a királyiak vezetőségével, majd tárgyalásokat folytattak, amelyek bár rövidek, de nagyon intenzívek voltak.

 

 

Schuster 2007 nyarán foglalta el a Real Madrid kispadját, ahol nagy reményekkel fogadták és a német tréner is merész tervekkel vágott bele a munkába.

 

Az akkor lendületben lévő madridiak bajnoki címvédéséhez vita nem fért, bár a Bajnokok Ligájában múltjukhoz képest szerényen és a szakmai elvárásoktól elmaradóan szerepeltek Schusterrel is: a nyolcaddöntőbem az olasz Roma oda-vissza 2-1-re verte őket.

 

A bajnoki aranyérem azonban feledtette a nemzetközi porondon történteket, amely 2007 nyarán Fabio Capello állásába került. Az olasz tréner is bajnoki aranyéremmel a zsebében távozhatott, az indokok között volt megemlítve a sikertelen BL-szereplés, a klubhoz méltatlan, rangon aluli játék, illetve burkoltan az, hogy szezon közben háromszor is elnöki raportra kellett berendelni a sorozatos botlások miatt az olasz szakembert.

 

Érkezett a Getafétől magát részben kivásárló Schuster, aki visszatért játékos-pályafutásának egyik állomására. A nyitány a sikerektől volt visszhangos, a közönségnek tetszett a játék, jöttek az eredmények, míg a német tréner sajátjai és ellenfelei számára is tiszteletet érdemlő volt ellenfelet elismerő, saját játékosait, azok hibáit és önmagát kritikus szemüvegen keresztül néző nyilatkozataival.

 

A madridi vonat aztán ősszel több alkalommal is kisiklott, ráadásul nemcsak egy, hanem mindhárom vágányon – bajnokság, hazai és nemzetközi kupa –, a jelek szerint most fogyott el végképp a türelem.

 

A bajnokság a Real Madridnak a La Coruna-i vereséggel indult (2-1), de a Numancia (4-3), a Santander (2-0), a Sporting Gijón (7-1) és a Betis (2-1) elleni feladatot megoldotta a Real Madrid. Az Espanyol (2-2) elleni hazai, illetve az Almería (1-1) elleni kötelezőt ugyan nem hozták a királyiak, de a tizedik forduló után ott voltak a topon, két ponttal a listavezető Barcelona mögött, igaz, csupán a negyedik helyen.

 

A krach a Vallodolid ellen (1-0-s vereség) ütött be, és bár a Recreativót (1-0) még legyőzték Raúlék, a Getafe elleni városi kisderbit 3-1-re, a Sevilla elleni nagyrangadót hazai pályán 4-3-ra bukták el. (Csak zárójelben: az előző fordulóban a Sevilla Andalúziában hajtott fejet [3-0] a Barcelona előtt!)

 

Az utóbbi négy forduló eredményeit nézve a Real Madrid csak a 16. helyet foglalja el, a megszerezhető tizenkét pontból hármat tudhatnak a magukénak a királyiak.

 

Ami ennél is lényegesebb: a listavezető, jó széllel hajózó Barcelona mögött már kilencpontos hátrányban vannak, elméletben akár le is mondhatnak a címvédésről. A mezőny azonban a katalánok mögött roppant sűrű és kiegyensúlyozott: a madridiakat három ponttal előzi meg a Villarreal, eggyel a Valencia, míg a királyiaktól egy ponttal elmaradva jön a Sevilla, kettővel az Atlético Madrid és a Deportivo. Kis megingás, pici dekoncentráció, máris ugrott a jövő évi BL-szereplés.

 

Na, nem mintha abban sok köszönet lenne az ősszel. A képbe beleillik a BL-szereplés is: a fehérorosz BATE Boriszovot ugyan kétszer, az orosz Zenitet egyszer legyőzték, de a Juventustól Torinóban és a spanyol fővárosban is vereséget szenvedtek úgy, hogy mindkétszer egyértelmű volt az olasz győzelem, különösen a Bernabéuban.

 

Sok köszönet aztán a Spanyol Kupában sem jutott osztályrészül, ahol az akkor a versenyt már a cseresorral felvevő blancókat a harmadosztályú Real Unión ellen idegenben lőtt több góllal búcsúztatta úgy, hogy a visszavágón csak 4-3-ra kapott ki.

 

Mindez együtt valószínűleg már sokkolta a madridi klubvezetést, különösen Mijatovics sportigazgatót, aki a színfalak mögött már akkor lázas utódkeresésbe kezdett, tárgyalásai most jutottak olyan stádiumba, hogy az edzőváltást meg lehetett és kellett lépni.

 

Schuster a Sevilla elleni hazai vereség után, illetve a barcelonai rangadó előtt tett egy reális, korrekt, ám nem túl taktikus nyilatkozatot, amelyben esélytelennek ítélte önmagukat a honi örök rivális ellenében. Így valóban nem lehet felkészülten kifutni a Nou Campbeli rangadóra.

 

Akkor már jöjjön inkább egy edzőváltás okozta esetleges plusz motiváció. Amennyiben a királyiak kikapnak szombaton, a katalán előny már tizenkét pont lesz, és még a bajnokság felénél sem tartanak. Madridi siker hatpontossá teheti a fővárosiak hátrányát. No de hol az az egy pont, kérdezhetik a blancók drukkerei a kedvencek formáját nézve.

 

A választás arra a Juande Ramosra esett, aki másfél hónapja még az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur menedzsere volt. A tréner gyorsan átesik a premieren: szerdán már BL-meccsen kell helytállni új együttesével, ráadásul hazai közönség előtt. Ramos a több spanyol kiscsapat után a Betisnél kapott először említést érdemlő feladatot, amit az Espanyol, a Málaga követett, mígnem elérkezett a Sevilla és az igazi nagy kiugrás.

 

Rögtön első nekifutásra megnyerték az UEFA-kupát – az eindhoveni döntőben az angol Middlesbrough csapatát verték 4-0-ra –, majd a BL-győztes Barcelonát az európai Szuperkupában is felülmúlták (3-0). Egy évvel később ismételtek a második számú, megszűnés előtt álló sorozatban, a spanyol Espanyol elleni 2-2 után a büntetőpárbajt nyerték 3-1-re. A bajnokságban a BL-t érő harmadik helyig, a Spanyol Kupában a győzelemig repültek.

 

Ramos akkor már Európa-szerte közmegbecsülésnek örvendett szakmai körökben, legintenzívebben a honi nagycsapatok után igyekvő angol Totttenham érdeklődött nála, amely 2007 nyarán már nagyon közel állt a szakember szerződtetéséhez, amely végül csak 2007 októberében, Martin Jol távozását követően valósult meg. Másnap Ramos kontraktust bontott Sevillában, és megkezdte papíron négy évre szóló szerződésének kitöltését, valamint évi hatmillió eurós jövedelmének felvételét, amely kategória a legjobbak közé emelte.

Az 54 éves spanyol trénert azonban csak a fizetése emelte a legjobb menedzserek közé Angliában, az eredményei már kevésbé. A bajnokságban ígéretes kezdés és néhány kifutott eredmény után a tizenegyedik helyen zártak, az általuk olyannyira utolérni vágyott nagyoktól fényévnyire eltávolodtak. Az FA-kupában a negyedik forduló jelentette a végállomást, az UEFA-kupában pedig a Duzsdzsák Balázst foglalkoztató holland PSV és a legjobb tizenhatos mezőny. Apró szépségtapasz: a Ligakupát mindenesetre megnyerték.

 

Utóbbira alapozhattak a nyáron a Dimitar Berbatov személyében a legjobbját, egyben leggólerősebb játékosát vesztő Tottenhamnél, ám minden idők legrosszabb mutatójával indítottak a bajnokságban, amelyet az Udinese elleni UEFA-kupa vereség (2-0) tett teljessé. Ramos ment, helyére a korábbi Portsmouth-menedzser, Harry Radknapp érkezett.

 

Ramos, akinek madridi megbízatása egyelőre a szezon végéig, tehát 2009. június 30-ig szól, nem maradt sokáig állás és csapat nélkül, nagy kérdés azonban, a sztároktól hemzsegő, sérülésekkel sújtott, gödörben lévő madridi szekeret meg tudja-e tolni.