Lemondott a Loki trénere!

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 16. 20:31
A Debrecen hivatalos honlapján közölte a hírt, miszerint a Siófok elleni 3-2-es vereséget követően lemondott a vezetőedzői posztról a bajnoki címvédő együttes szakmai munkáját 2010 decembere óta irányító Zdenek Scasny. A klubvezetés elfogadta a cseh tréner döntését.


Scasny Herczeg Andrástól vette át a Loki irányítását, ám azóta a debreceniek csupán egyetlen győzelmet könyvelhettek el a bajnokságban, három döntetlen és három vereség mellett. Emellett a Magyar Kupából is kiesett a csapat, ráadásként pedig hétközben a Ligakupa döntőjének visszavágóján szenvedtek súlyos, 3-0-s vereséget.

A szombati Siófok elleni, hazai pályán elbukott bajnokit követően a cseh szakember úgy döntött, lemond a vezetőedzői posztról, amit a klubvezetés el is fogadott.

Az új szakvezető személyéről várhatóan a napokban születik majd döntés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ismét leégett a címvédő Loki
Immár nem is kérdés: nagy a baj a tavaly még triplázó Lokinál: a debreceni csapat ezúttal a bajnokságban bőgött le, hazai kapott ki 3-2-re a bennmaradásért küzdő Siófoktól, úgy, hogy a vendégek már 3-0-ra is vezettek. Hétközben...
Tovább a teljes cikkhez »