Herczeg: Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 22. 12:56
Kiváló „jósnak” bizonyult a Loki klubmenedzsere, aki úgy érezte, egyáltalán nem lesz sétagalopp a Levadia Tallinn elleni visszavágó. A DVSC-TEVA végül fordulatos, rendkívül izgalmas összecsapáson nyert 3-2-re, így életben tartotta esélyeit a főtáblára jutásra. De egyértelmű, sokat kell javulnia ahhoz a magyar együttesnek, ha túl akar jutni az FC Baselen a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.


 

Milyen sokat ért Rezes László észtországi gólja!!! A fiatal cserecsatár a 89. percben egyenlített, az 1-1-es eredmény pedig kedvező helyzetbe hozta a hajdúsági bajnokcsapatot. Debrecenben aztán a harmadik percben vezetéshez jutott a Levadia, amely egy évvel ezelőtt a krakkói Wislát búcsúztatta a selejtező második körében. A lengyelek elleni bravúrt szerencsére nem követte újabb siker, jól emlékszünk arra, hogy a debreceniek kétszer győztek 1-0-ra a harmadik fordulóban.

Idén nem élte túl a második kört az észt csapat, de szó sincs arról, hogy könnyen adta volna meg magát.

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz! Tavaly is hasonlóan szoros volt mindkét találkozó” – értékelt Herczeg András.

Szerdán este az Oláh Gábor utcai stadionban kilenc perc alatt fordított a hazai együttes. Adamo Coulibaly ugyan a kapusba lőtte 11-esét, de a kipattanót a hálóba bólintotta. Utána Coulibaly passzát Yannick kotorta a kapura, a lyukat rúgó védő mögül pedig Kulcsár Tamás pofozta a hálóba a labdát.

„A találkozó előtt az volt az elképzelésünk, hogy kezdeményezünk a kezdés után, irányítjuk a játékot. Hiszen azt gondoltuk, hogy a Levadia ismét a védekezésre helyezi majd a hangsúlyt. Sajnos nagyon gyorsan gólt kaptunk, a Levadia ezután jól játszott, kihasználta a vezetésből fakadó előnyt. De fokozatosan átvettük az irányítást, sikerült fodítani” – tette hozzá a DVSC szakmai irányítója.

Szerencsére a magyar bajnok már vezetéssel vonulhatott pihenőre, sőt az sem zavarta meg, hogy a második félidő elején a vendégek egyenlítettek. Ekkor örömtáncban tört ki a Levadia kispadja, de egy szép akció végén Szakály Péter újra betalált.

„Nagy erőket mozgósítottunk a sikerért, ha a végén pontosabbak vagyunk, akkor még gólokat lőhettünk volna. Nehéz ellenfél volt a Levadia, jó mérkőzéseket játszottunk” – jegyezte meg Herczeg András.

Az utolsó negyedórában a Levadia már emberhátrányban futballozott, de ment előre, hátha összejön ismét az egyenlítés. Szerencsére már nem változott az eredmény.

„Minden lehetőséget kihasználtunk a kilencven perc alatt. Nagyon sajnálom, hogy második gólunk után gyorsan, hirtelen jött az újabb debreceni gól. Ugyanolyan rossz érzés volt, mint egy hete, amikor a legvégén kaptunk gólt” – szomorkodott a Levadia edzője, Igor Prins.


Idén is sikerült túljutni az észt bajnokon, jövő szerdán viszont tízszer ilyen nehéz ellenfél vár a mieinkre. Jön a Basel a 3. selejtezőkörben, a meccset Újpesten rendezik, mert az UEFA ugye nem enged több BL-meccset a Nagyerdőbe. Így a fővárosban kellene bevinni a svájci aranyérmest az erdőbe...

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BL: a Levadia kipipálva, jöhet a Basel
Bravó, a Debrecen 3-2-re legyőzte a Levadia Tallinnt a Nagyerdőben, minek következtében 4-3-as összesítéssel kiejtette az észt aranyérmest a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében. A hajdúságiak borzasztóan kezdtek, korán...
Tovább a teljes cikkhez »