Ha kitámad a Honvéd, 0-10

Létrehozva: 2012. július 25. 20:36
Marco Rossi hét eleji sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, ha a Bp. Honvéd kitámad, 10-0-ra is kikaphat az Anzsi Mahacskalától az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján. De ki lehet-e verni egy olyan csapatot, amelynek egyetlen játékosa hétszer annyit ér, mint az ellenfél teljes kerete?


(Fotó: honvedfc.hu)

A Honvéd játéka finoman szólva sem volt biztató az idegenbeli, Moszkva mellett játszott meccsen, az viszont, hogy az Anzsi csak 1-0-ra győzött, felcsillantotta a reményt. Marco Rossi óvatos duhaj.

„Ha ész nélkül támadunk, 10-0-ra is kikaphatunk. Nem szabad területet hagyni olyan játékosoknak, mint Eto’o, Traoré vagy Busszufa. Nagyon gyorsak, azonnal kihasználnák” – mondta a kispestiek trénere, okkal: az első mérkőzésen helyzetek tömkelegét dolgozta ki a Mahacskala az első játékrészben, kész csoda, hogy csak egy akadt be. De adjuk vissza a szót a szakembernek!

„Fontos, hogy az ellenfélre ráerőltessük az akaratunkat, s hogy az első és az utolsó játékos között ne legyen több 25-30 méternél. Ha megszereztük a labdát, mennünk kell előre; mondani persze könnyű.”

Való igaz, ha csak a számokat nézzük, nem áll jól a Honvéd: a dagesztániak szupersztárja, Samuel Eto’o a maga 28 millió eurójs ázsiójával egyedül hétszer többet ér, mint a magyar együttes teljes kerete a Transfermarkt szerint.

Nem a kameruni az egyetlen értékes játékosuk az oroszoknak, Christopher Samba (13 millió), Jurij Zsirkov (12 millió), Lacina Traoré (12 millió) és Mbark Busszufa (10 millió) szintén a magasabban jegyzett labdarúgók közé sorolandó. Az Anzsi erejét jelzi az is, hogy a 203 centire nőtt Traorét piaci értéke másfélszereséért, 18 millióért szerződtette a Kubany Krasznodartól.  

A 23-as keretből csupán hárman kóstálnak kevesebbet, mint a Honvéd legtöbbre taksált labdarúgója, Debreceni András, őt 450 ezerre „lőtte be” a Transfermarkt. A magyar keret összértéke 4,1 millió euró, ami 28-szor kevesebb az Anzsiénál (114,5 millió), ennyiért a 23 éves marokkói-belgát, Mehdi Carcela-Rodriguezt lehetne csak elhappolni Mahacskalából.

Szintén figyelemre méltó, hogy a külföldiek aránya magasabb a Kispestnél (51,9 százalék), mint az „összevásárolt” Anzsinál (43.5). A különbség csökkenhet, amennyiben az oroszoknak sikerül becserkészniük a Sneijder, Maicon kettőst az Intertől – jóllehet az érdeklődés tényét is hevesen cáfolja Dzsudzsák Balázs korábbi együttese.

AZ ANZSI 10 LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSA (Transfermarkt.de)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Presztízsmeccs lesz a Vidi-Slovan”
A Videoton tulajdonosa igazi presztízsmeccset vár a csütörtöki Videoton-Slovan Európa-liga-mérkőzéstől, egyúttal reméli, ellenségeskedésnek nyoma sem lesz a Sóstói stadionban és környékén. A szurkolók egész lelátót beborító...
Tovább a teljes cikkhez »