„Presztízsmeccs lesz a Vidi-Slovan”

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 25. 16:11
A Videoton tulajdonosa igazi presztízsmeccset vár a csütörtöki Videoton-Slovan Európa-liga-mérkőzéstől, egyúttal reméli, ellenségeskedésnek nyoma sem lesz a Sóstói stadionban és környékén. A szurkolók egész lelátót beborító élőképpel készülnek – tavaly a Sturm ellen ez nem hozott szerencsét.


(Fotó: vidi.hu)

A Videoton az 1-1-es pozsonyi döntetlen után bizakodva tekinthet a csütörtök esti hazai visszavágó elébe az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, és Garancsi István tulajdonos valóságos futballünnepet vizionál.

„A múlt heti pozsonyi első mérkőzéshez hasonlóan a visszavágó is igazi presztízsmeccs lesz, a szó pozitív értelmében. Szlovákiában nagyon kedvesen fogadtak bennünket, és remek hangulat volt a Pasienky Stadionban. A két ország kicsit közelebb került egymáshoz azon az estén” – fogalmazott klubja hivatalos honlapján.

„Nagyon készülünk a holnapi (csütörtöki) mérkőzésre, kollégáink azon dolgoznak, hogy minél több szurkoló kijöjjön a stadionba, és minél jobban érezzék magukat. A pályán játékban, a pályán kívül pedig szervezettségben akarjuk megmutatni, hogy hol tart ma a Videoton FC.”

„Egy magyar csapat, a Debrecen már továbbjutott, melyhez ezúton is gratulálok, csütörtökön pedig a Honvédon és rajtunk van a sor, hogy az országot méltóképpen képviseljük az európai kupasorozatokban” – mondta Garancsi, aki jobban izgul, mint tavaly a Sturm elleni BL-selejtező előtt.

„A két Vidit össze sem lehet hasonlítani. Egy küzdelmekkel teli év van mögöttünk, melybe rengeteg munkát fektettünk. Ennek a munkának pedig meg kell hogy mutatkozzon az eredménye, és mikor máskor, ha nem egy Európa-liga-összecsapáson?!”

A fehérvári drukkerek is nagyon készülnek, a Red Blue Devils nevű szurkolói csoport – a Sturm elleni, kieséssel végződött meccshez hasonlóan – egész stadionos élőképet varázsol az arénába, amelyre a pénzt adományokból gyűjtötték össze, és amelyen mintegy száz ember dolgozott az elmúlt két hétben.

A múlt heti meccset kisebb rendbontás előzte meg, de a Vidi marketing és kommunikációs igazgatója szerint ilyesmitől nem kell majd tartani csütörtökön. Várkonyi Ádám azt jósolja, nagyjából tízezer néző vált jegyet az összecsapásra.

A csütörtökön 20:30 órakor kezdődő találkozón az a Antony Gautier dirigál, akit 2009-ben és tavaly is a legjobb játékvezetőnek választottak Franciaországban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Értékes Vidi-döntetlen Pozsonyban
Elégedett lehet a Videoton az Európa-liga-nyitányával, hiszen a selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén az általa a legnehezebb kapható ellenfélnek titulált Slovan Bratislava otthonában gólt szerzett és nem kapott ki....
Tovább a teljes cikkhez »