Guardiola: Életem legszebb napja volt

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 3. 13:06
Jelenleg úgy tűnik, megállíthatatlan a Barcelona. Hazai porondon mindenképpen. Szombat este az egyetlen csapatot intézte el megsemmisitő különbséggel Josep Guardiola együttese, amelynek valós esélye van (?) a katalánok megállítására. A Juande Ramos vezette Real Madrid 6-2-es vereségbe szaladt bele hazai pályán az örök rivális ellen. A blancók trénere szerint azonban még maradt esélyük a bajnoki címre. Kollégája elmondása szerint élete legszebb napját élte át, míg a két gólt szerző Lionel Messi egyszerűen csak hihetetlen csodálatosnak nevezte a fővárosiak ellen aratott sikert.


A MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSÁT MEGTEKINTHETI ITT!

Sosem szenvedett még ekkora vereséget hazai pályán a Real Madrid a Barcelonától. Sosem kapott még ennyi gólt hazai pályán a gránátvörös-kékektől. Az utóbbi hetekben négypontos különbségre felzárkózó Real háza táján egészen szombat este nyolc óráig reménykedtek abban, hogy befoghatják az ősi riválist.

A szombat este után megállapíthatjuk, hogy talán az utóbbi évek legjobb és legszebb futballját bemutató Barcelonát láthatta a Santiago Bernabéu közönsége. Beleértve a 2006-ban Bajnokok Ligáját nyerő alakulatot is…

Pep Guardiola, a katalánok edzője egyenesen karrierje egyik legszebb napjának nevezte a szombatot.

Pep Guardiola érthetően mosolygós az El Clásico után  

„Nem volt egyszerű nyerni Madridban, de életem egyik legszebb estéjévé varázsolták a szombatit a játékosaim. Hasonlóan többezer emberéhez. Igazán édes éjszaka volt ez. Hatalmas lépést tettünk ezzel a bajnoki cím felé. Nem hinném, hogy ez a siker befolyásolja majd a Chelsea elleni játékunkat. Sőt! Szinte jót tett nekünk abból a szempontból, hogy bebiztosítsuk helyünket a fináléban.”

Lionel Messi szimplán csak csodálatosnak titulálta a négygólos győzelmet. Az argentin klasszis szerint szinte kezükben tarthatják már a bajnoki címért járó serleget.

„Tudtuk, hogy ha nyerünk, gyakorlatilag bajnokok vagyunk. Fantasztikus, hogy sikerült. Azok a játékosok, akik tavaly még szenvedtek és gyengébben futballoztak, ebben az idényben szárnyalnak és élvezik a játékot” – adott magyarázatot a tavalyi gyengélkedésre a dél-amerikai zseni, aki góljai után az X-szindróma nevű genetikai betegségre igyekezett felhívni a közönség figyelmét.

Juande Ramos, a Real Madrid vezetőedzője érthetően csalódottan állt az újságírók rendelkezésére a mérkőzést követően. A spanyol szakember szerint továbbra is van esélyük a bajnoki címre…

„Ezzel a vereséggel javarészt elveszítettük az esélyünket a bajnoki címre. Ennek ellenére még partiban vagyunk, de borzasztóan nehéz lesz. Sőt, annál is nehezebb!”

Raúl szerint is oda a Real bajnoki címe  

„Le a kalappal a Barcelona előtt, ők voltak a jobbak. Mindent megpróbáltunk. Az volt a terv, hogy hamar gólt szerzünk, ez be is jött. Ám az ellenfél a gyors válaszával keresztülhúzta a számításainkat. Nem tudtuk megállítani őket. A bajnokság végéig igyekszünk tudásunk legjavát adni és harcolni, amíg lehet. Szomorú vereség volt, de ilyen a foci, nem is érdemes több szót vesztegetni rá” – ezt már a madridiak ikonja, Raúl Gonzalez tette hozzá.

A Barcelona tehát – hacsak nem történik valami csoda – ünnepelheti majd a bajnoki címet az idény végén. Josep Guardiola összerázta a tavaly leeresztő, sztároktól hemzsegő alakulatot. Első, az élvonalban töltött idényében máris óriási sikert arathat a fiatal szakember, amely méltó folytatása játékospályafutásának.