Gallas: Szégyenteljes Nasri bojkottja

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 22. 16:35
VIDEÓ! Tíz ember fátylat borított a múltra és kezet fogott a nyáron az Arsenalból az ősi rivális Tottenham Hotspurhoz igazolt Willam Gallasszal szombaton az angol bajnokság észak-londoni rangadója előtt, ám Samir Nasri nem volt hajlandó. A Spurs újdonsült csapatkapitánya és az Ágyúsok ifjú titánja azóta egyaránt megszólalt az ügyben.


A két érintett köztudottan nincs jóban, hiszen a válogatottban 2008-ban volt egy balhéjuk, azóta nem látták egymást szemtől szembe, egészen a hétvégéig. Mint kiderült, az egykori nézeteltérés nem játszott szerepet az incidensben, sokkal inkább az, hogy a lojalitás az egyik oldalon szent, a másikon viszont nem létező fogalom.

„Az életben vannak mélypontok és boldog pillanatok, de én mindig tiszteltem az olyan embereket, akik hűségesek maradtak klubjukhoz – magyarázta Nasri, aki ezután kimondta a lényeget. – Soha nem tudnám elképzelni, hogy az ősi ellenséghez csatlakozzak."

Márpedig Gallas éppen így tett, ez váltotta ki bojkottját: „Mennyi, de mennyi csapat van a világon, vagy akár Londonban. Ehhez képest pont a Tottenhamhez igazolt. Soha nem fogom megérteni" – értetlenkedett a szélső.

Veterán honfitársa nyilvánvalóan másképp gondolkodik, jól mutatja ezt, hogy az Arsenal előtt egy másik fővárosi egyesületnél, a Chelsea-nél szerepelt. „Igen Nasri visszautasított, de meg kell őt érteni, még nagyon fiatal" – reagált Gallas a történtekre a The Sunnak.

„Szégyen, hogy így viselkedett. Tudtam, hogy valami hasonló történik majd, ám profi vagyok, így tudnom kell kezelni a hasonló helyzeteket. Összeségében ahhoz képest, hogy négy évig játszottam az Arsenalban a  szurkolók kedvesek voltak velem." 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Samah: Felejtsük el a Tottenhamet!
Nem szabad a szombati fájó vereségen rágódnia az Arsenalnak - figyelmeztetett Maruan Samah, aki a klub hivatalos oldalán adott nyilatkozatában kiemelte, a csapatnak a Bajnokok Ligájára és a Braga elleni mérkőzésre kell...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Tottenham 0-2-ről verte az Arsenalt!
VIDEÓK! Hiába vezetett a félidőben 2-0-ra az Arsenal, végül mégis vereséget szenvedett az Emiratesben a második félidőben kevés helyzetét tökéletesen kihasználó Tottenham Hotspur ellen a Premier League 14. fordulójában. A...
Tovább a teljes cikkhez »