Samah: Felejtsük el a Tottenhamet!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 22. 13:54
Nem szabad a szombati fájó vereségen rágódnia az Arsenalnak - figyelmeztetett Maruan Samah, aki a klub hivatalos oldalán adott nyilatkozatában kiemelte, a csapatnak a Bajnokok Ligájára és a Braga elleni mérkőzésre kell koncentrálnia.


Az Ágyúsok verhették a fejüket a falba szombaton, hiszen saját közönségük előtt hagyták veszni a lehetőséget, először a szezon folyamán a Premier League élére állhattak volna, ha megtartják félidei 2-0-s vezetésüket.

Sok ideje nincs a londoniaknak dühöngeni, hiszen kedden jön a következő ellenfél, a Braga. Az idényben már kilenc gólnál járó Samah örül a feszes programnak: „Segít rajtunk, hogy elfelejtsük a Tottenham elleni kudarcot, immár csak a következő győzelem a fontos!"

Az Arsenal vezeti a H-csoportot, ám a Sahtar Donyeck elleni vereséggel az ukránok pontszámban beérték az angolokat. Ráadásul egy hasonló bravúrral a portugálok is utolérnék őket, pedig a sorozat nyitányán szeptemberben hatot kaptak az Emiratesben.

A marokkói tudja, nem ülhetnek ölbe tett kézzel: „A csoport szoros, három csapat hajt az elsőségre, tudjuk, hogy muszáj nyernünk idegenben." A támadó mellett megszólalt Arsene Wenger is, aki figyelmeztetett, a Sahtar elleni bukás nem ismétlődhet meg.

„Még egyszer nem játszhatunk úgy, mint Donyeckben. Olyan teljesítményre van szükségünk, amely lehetővé teszi a továbbjutást, de ezen felül természetesen meg kell nyernünk a meccset, mert csak így érhetjük el célunkat - a csoportelsőséget."

A H-CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Arsenal 4 3 0 1 15-4 11 9
2. Sahtar Donyeck 4 3 0 1 7-6 1 9
3. Braga 4 2 0 2 3-9 -6 6
4. Partizan Belgrád 4 0 0 4 1-7 -6 0
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Tottenham 0-2-ről verte az Arsenalt!
VIDEÓK! Hiába vezetett a félidőben 2-0-ra az Arsenal, végül mégis vereséget szenvedett az Emiratesben a második félidőben kevés helyzetét tökéletesen kihasználó Tottenham Hotspur ellen a Premier League 14. fordulójában. A...
Tovább a teljes cikkhez »