Di María aggódik, Sahin kezdeni akar

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 18. 13:43
Zajlik az élet a Real Madridnál. Ángel Di María egyenesen Argentínából fejezte ki reményét, hogy a klub tartja magát az ígéretéhez és hamarosan egy új jobb anyagi feltételeket kínáló szerződést ír vele alá. A frissen vásárolt Nuri Sahin eközben az AS-nek elmondta, nincs kétsége afelől, hogy beverekszi magát a királyiak kezdőjébe.


Az argentin szélső új szerződésre, annak ellenére, hogy tavaly nyáron érkezve írta alá a jelenleg érvényes 2016-os kontraktusát, persze minden oka megvan rá.

„Nagyon elégedett és boldog vagyok az első szezonom után. Aggódva várom az új kontraktus aláírását, amelyet megígértek nekem, amennyiben minden rendben zajlik" – mondta Di María a Radio La Rednek hazájában, majd elárulta, saját magát is meglepte.

„Nem hittem soha, hogy ilyen jó lesz az első idényem. Örülök, mert élvezve az edző bizalmát nyugodtam, szabadon játszva rengeteget fejlődtem" – tette hozzá a futballista.

„Hallottam más csapatok érdeklődéséről, de jól érzem magam Madridban, és remélem, hogy hosszabbítani tudok a Copa América rajtja előtt" – ez pedig ugyebár július elseje, tehát másfél héten belül megkaphatja az állítólag 2 millió eurós fizetést jelentő papírokat.

SAHIN BÍZIK A KEZDŐBE KERÜLÉSBEN:
A királyiak friss igazolása, Nuri Sahin az AS-szel osztotta meg várakozásait: „Tudom, hogy a kezdőbe kerülésért folytatott verseny sokkal, de sokkal nagyobb itt Madridban, de biztos vagyok benne, kiharcolom a helyemet."
A Feyenoord és a Dortmund korábbi játékosa hozzátette: „Igen, a Real a világ a legnagyobb és legfontosabb csapata, mindenki szeretne egy napon itt játszani. Nagyon örülök, hogy megkaptam a lehetőséget, és keményen fogok a bizonyításért."
A Bundesliga év játékosának választott középpályás végül azt is elárulta, sérülése már a múlté: „Teljesen felépültem, alig várom, hogy megkezdjem a munkát a társaimmal, akik között ott van néhány barátom, így Hamit Altintop és Mesut Özil is.